„T. Nyugdíjas Honfitárs!”

„Nekem címezte így a kormányfő a levelét az időseknek szánt kiadványban: »Tisztelt Nyugdíjas Honfitársam!«. Isten bizony meghatódtam, olyan szépen szólt hozzám a T. Miniszterelnök Honfitárs. Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mondhatnám neki a népmesék mintájára. Az »idős magyar honfitársak« (ez olyan jól eltalált titulus, hogy megismételted, nehogy elfelejtse a végére a sok szenil… izé, szóval szépkorú hölgy és úr) a »totalitárius rendszerek uralma alatt és a rendszerváltoztatás utáni bizonytalan évtizedekben élték le az életüket«. Bátortalanul azért szóvá tenném, hogy még nem éltük le egészen az életünket, én pl. még jópár évig folytatni szándékozom, már ha nincs ellenedre. És ha megbocsátasz, azért az utolsó több mint tíz év sem volt éppen piskóta.

De a szenilitásban lehet valami, mert arra képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy – mint írod - 2010-ben a kormány nevében megállapodást kötöttél velem. Vagy bárkivel. Csak nem lehettem olyan hülye, hogy belementem a nyugdíjminimum befagyasztásába, vagy abba, hogy a nyugdíjemelés ne kövesse a bérekét? Igaz, újabban azt is elfelejtettem, hová az ördögbe pakoltam a tb kártyámat. Nem baj, egyhamar nem lesz rá szükség, úgyis minden orvosi beavatkozásra hónapokat kellene várni, addig meg csak előkerül. Szerencsére egyelőre kutyabajom, ez sem véletlen, minimum ketten kellettünk hozzá, Te meg én. A leveled szerint együttes erőfeszítésünk, pontosabban »a magyar emberek összefogása« győzte le a járvány harmadik hullámát. Sajnos nem mindnyájan értük meg a t. nyugdíjas honfitársak közül ezt a győzelmi pillanatot, de remélem, friss a címlistátok, és nem kézbesítitek az ő címükre is az ingyenújságot. Tudod, a 30 ezer özvegy között lehetnek kissé túlérzékenyek is.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila