Ó, ó, ó, tündérkaszinó!

„Emlékeznek a kiszámolóra? »Ó, ó, ó, tündérkaszinó! Kire jut a huszonkettő, Az lesz a hunyó!” Ezt jobban szerettem, mint az »Ec, pec, kimehetsz«-et. A tündérkaszinó mégiscsak titokzatosabban hangzott, mint az ec, pec, bár egyiket sem értettem. A kaszinósban aztán körbemutogatva 22-ig kellett számolni, és akire jutott a 22, már mehetett is hunyni.

Orbánék is kiszámolták, mi jöhet 22-ben, ha nincs szerencséjük. Mehetnek hunyni. El is kezdték a maguk bújócskáját: ami vagyon mozdítható, azt eltüntették alapítványokba, koncessziókba. Törvényesen, persze. Miért pont erre a disznóságra ne hoztak volna törvényt? A miniszterelnök csak a bátorságát dicsérte annak a bizonyos 133 képviselőnek, a felelősségét és az éberségét nem merte. Nem vak az a két frakció, csak bátor.

De ami most a kaszinókkal történt, abban új inspiráció is felfedezhető. 35 évre előre tervezve lopni, azért az valami. Ehhez hosszú távú küldetéstudat kell. Karácsony Gergely feleslegesen álmélkodik: »Tényleg, még mit akarnak ellopni?«. Jó vicc. Mindent. Nem hiába nyilatkoztatta ki a kormányfő a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján: »Aki elveszíti a hitét a saját kiválóságában és küldetésében, az elveszíti az inspirációt, és végül eljelentéktelenedik.« Attól pedig az isten mentsen, hogy a miniszterelnök elveszítse az inspirációját. Még a végén csak úgy, átlagos, szürke kormányfőként tenné a dolgát, védekezne a járvány ellen, törődne az iskolákkal, segítené a rászorulókat, elbabrálna a nyugdíjrendszerrel, ilyesmi. Dögunalom volna az élet.”

Nyitókép: Ficsor Márton