Szögezzük le: Magyarországon a rasszizmus semmivel sem jelentősebb, mint akármelyik nyugat-európai országban. Sőt, az a meggyőződésem, hogy jelentéktelenebb. Mi, a történelmünkből fakadóan, kénytelen-kelletlen szocializálva vagyunk a sokféleségre, afrikai emberből amúgy is kevés szaladgál nálunk, azokkal sincs semmi bajunk.
A nyugat azonban már meghozta az ítéletét, mostantól minden magyarországi nemzetközi sporteseményen megfigyelők hada dolgozik majd, és mind szállítja is a rasszizmus bizonyítékait. Mert minden ezer ember között lesz három hülye, aki produkálja azokat. Ahogy Angliában, Hollandiában, Franciaországban, bárhol. Csak ott nem készülnek előre arra, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek róla, és följelentsék a nemzetközi fórumokon.
Most majd azt követelik minden magyar kormánypárti politikustól, hogy ítélje el, emelje az elítélés szintjére azt a rasszizmust, ami valójában teljesen marginális. És ha a kormánypárti politikusok elhárítják a számukra, számunkra nyilvánvalóan hamis követelést, a magyarországi rasszizmus súlyosságának ilyen közvetett formában való beismerését, akkor kiteljesedik a vád: a magyarországi rasszizmus mögött immár kormányzati támogatás rejlik.