Az a világ már nagyon régen elmúlt, hogy egy történész csak úgy kutatgat bele a nagyvilágba

„Még mindig nem értem, miért kell tűpontosan meghatározni például azt, hogy hol húzódott a Csele-patak mederágya.

Van olyan honfitársunk, akinek a világlátását semmilyen szinten nem befolyásolja egy ilyen plusz tudás, másnak viszont beépül a világértelmezésébe, és az önbecsülés, valamint a múlthoz való tiszta viszonyulás miatt fontos. Hadd magyarázzam meg egy másik példával! Itt ülünk a Batthyány téren, és ahogy kinézünk az ablakon, ellátunk a Dunáig. Kicsit kevesebb mint száz évvel ezelőtt ugyanerről a helyről nem láthattuk volna a folyót, mert eltakarta volna egy hatalmas bérház.

Báró Petrichevich-Horváth Emil tulajdonában volt, aki számos közéleti tisztséget töltött be a két világháború között, így az Országos Menekültügyi Hivatal igazgatója, államtitkár, nemzetgyűlési képviselő is volt. Itt halt meg a saját bérháza pincéjében Budapest ostromakor, amikor rárobbantották az épületet. Ma fák állnak a bérház helyén, az ágakon madarak ülnek. Számomra fontos tudás az, hogy egy évszázaddal ezelőtt állt itt egy ház, de ettől még nem lesz tisztább a tér, nem megy gyorsabban a busz. Másokat egyáltalán nem érdekel a Batthyány tér régi arculata, viszont örülnek annak, hogy madárcsicsergést hallanak egy forgalmas téren.

Miről is szól ez a tanmese?

Arról, hogy az embernek nagyon fontosak azok a pontok, amelyek segítségével kapcsolódik a világhoz. Én azzal a tudással kapcsolódom, hogy egykor állt itt egy bérház, mások meg azzal, hogy a helyén nőtt fákon milyen madarak élnek.

Szóval sokan lehetnek köztünk, akiknek a világértelmezésében szerepet kaphat az is, hogy pontosan merre folyt 1526-ban a Csele-patak?

Szerintem igen.

És erre járjon közpénz?

Ha a társadalom és annak politikai képviselete úgy ítéli meg, hogy a nemzeti közösség rítusainak megtartásában, egymás erősítésében minden ilyen új tudásnak szerepe lehet, akkor miért ne járhatna? Az a világ már nagyon régen elmúlt, hogy egy történész csak úgy kutatgat bele a nagyvilágba, az adófizetők meg szó nélkül állják a cechet. A kutatócsoportok korában szerintem az összes kollégám érzi, hogy felelősséggel tartozunk a társadalomnak.

És éppen ezért jó pillanat az, amikor a munkánk nyomán több tízezren nézik meg a kutatócsoportunk által összerakott internetes adatbázist a trianoni menekültekről, vagy levelet írnak nekünk, vagy megveszik az általunk kiadott könyveket. Nem azért, mert engem személyesen jó érzéssel tölt el, hanem mert ez a nemzeti-társadalmi emlékezet megújulásának állomása is egyben.”