„Hogy írni fogsz, hamar eldől. Az én sorsom például egy hatodikos kötelező szovjet irodalmi alkotás kapcsán rendeltetett el – természetesen elő sem vettem, ellenben a számonkérés előtti nagyszünetben körbekérdeztem valamennyi jó tanuló osztálytársamat (sok leány és egyetlen srác), majd az olvasási élményeikből összekalapáltam a dolgozatomat, amelyre egyszerre kaptam elégtelent, illetve jelest, mert lebuktam, viszont ügyes voltam.
Lassú kapudrog volt csupán, mert sokkalta később (miközben tévedésből majdnem elvégeztem a meleghengerészeti kohász szakot) neveztem csak valami sci-fi felhívásra az Időgép című pályamunkámmal. Történetem lényege az volt, hogy egy vidéki csóka, minekutána elege lett a falujából, családjából, mindenből és mindenkiből, végső elkeseredésében feltalálja az időutazást, miszerint összeeszkábál egy kerti budi szerű bodegát a gazdaság végiben, békucorodik, magára húzza az ajtót, aztán öt, totális nyugalomban eltöltött év múltán előjön, és láss csodát, odakint eltelt öt esztendő!