Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Ha többet foglalkozott volna országa kormányzásával, mint a kioktatásunkkal, nem bukott volna meg.

„A bukott svéd miniszterelnök újra a magyarokat és a lengyeleket akarta kioktatni demokráciából, és – nem először – gátlástalan hazudozásba kezdett a svéd parlamentben a magyarországi és a lengyelországi „viszonyok”-ról.
Persze nem véletlen, hogy Stefan Löfvennek novemberben távoznia kell a miniszterelnöki székből, hiszen az irányítás jól láthatón kicsúszott a kezéből.

Közbiztonságról már rég nem beszélhetünk Svédországban,az egekben vannak a bűnözési mutatók, 366 lövöldözés történt, a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma folyamatosan nő, legutóbb pedig már a szabadban játszó kisgyerekeket is meglőttek egy bandaháború során.
A zsidó közösség elleni uszítások komoly következmények nélkül maradnak, migránsok még egy zsinagógát is felgyújtottak Göteborgban.
Az LMBTQ-propagandisták szabadon járkálnak az óvodákba és az iskolákba, miközben az elmúlt években 15-szörösére nőtt a nemi identitásukkal elégedetlen, depressziós emberek száma. Az sem válik a svéd jogállamiság dicséretére, hogy a bíróság nemrégiben enyhítette egy migránsokat megerőszakoló LMBTQ-aktivista férfi büntetését.”
Nyitóképen: Stefan Löfven. Fotó: Henrik Montgomery / TT News Agency / AFP