„Mielőtt bárki megvádolna valamilyen ellenességgel, le szeretném szögezni, hogy nagyon szeretem az állatokat. Az gondolom, hogy az állatoknak is vannak jogaik, az állatkínzás büntetési tételének a szigorítását pedig maximálisan támogatom.
Az Isten úgy teremtette a világot, hogy az ember uralkodjon az állatokon, ez azonban főként az irántuk való felelősséget jelenti.
Nem kínozhatjuk, és nem zsákmányolhatjuk ki az állatokat. Még azokat sem, amelyeket haszonállatként tartunk. Mindezek mellett azonban azt vallom, hogy az emberi élet a legfontosabb és a legértékesebb.
Az emberi élet elsőbbséget élvez az állatokéval szemben. Mármint normális esetben így kellene lennie.
Ez azonban a nyugati világban egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Az állatvédő törvények sokkal szigorúbbak, mint a gyermekvédelmi törvények, a kiscicák fokozottabb védelmet élveznek, mint a kisgyerekek.
A magzati élet védelmét pedig semmilyen módon nem lehet az állatjogokkal összemérni, a magzatnak gyakorlatilag semmilyen joga nincs. Ez az új világ morális álláspontja:
Egy anyaméhben levő gyereket következmények nélkül meg lehet ölni.
Nemrég írtam egy pedofília iránt érzékenyítő filmről, hogy az alkotók szintén semmilyen következménnyel nem kell számoljanak, amiért a gyermekekre vadászó szörnyek iránt ébresztenek rokonszenvet a nézőkben. Ezzel szemben biztosan kijelenthető, hogy egy beteges állatkínzóról nem lehetne ilyen filmet készíteni anélkül, hogy valamelyik állatvédő szervezet ne kapná le a tíz körméről az alkotókat, a színészeket, a forgalmazókat, a producereket.
Hogy az állatok védelme előbbre való a nyugati kultúra számára, mint az emberé, arra a katasztrófába fulladt afganisztáni kivonulás szolgáltatott újabb bizonyítékot.”