„A Fidesznek már bealkonyult, fiatalos liberális pártként indult és vezérpárttá öregedett, már rettegni kezdett a következő választástól, jóllehet választási autokráciaként töltötte az elmúlt évtizedet. Közismert, hogy Orbán a centrális pártrendszer megalakítására törekedett, amelyben a Fidesz az egyetlen nagypártként a központban foglal helyet, jobb- és baloldalon körülvéve a kisebb pártokkal. Ez voltaképpen egypártrendszer, amelyben a kisebb pártok csak díszletként szolgálnak az egyetlen nagypárt uralmához, vagyis az állampárt működéséhez.
Valójában azonban a Fidesz már régóta nem párt, hanem egy hatalmi gépezet, mivel a Fideszt nem a közös politikai értékek, hanem a hatalom, a pénzcsapok birtoklása és a pénzpumpa működtetése, vagyis az erőforrások szétosztása tartja össze. A pénzforrások bőségét eddig nemcsak a hazai, hanem főleg az EU támogatások biztosították, de ez a bőséges forrás most mindkét irányból elapadni látszik. A pénz hazai forrásai már régóta nem elegendőek a nagy étvágyú oligarcháknak, ráadásul a hatalom működtetéséhez a politikai piramis középső és alsó rétegeit is táplálni kell, ettől lesz a viselkedésük lojális és pártszerű. De ha az EU megelégeli a fideszes dáridót, vagy a hatalom elvész, akkor az erőforrások áramlása megáll, s ezzel megszűnik az a kohéziós erő is, ami összetartja az állampártot.
Az ellenzékben sokan aggódnak azon, hogy mit tesz a Fidesz, ha elveszíti a választásokat, és a jelenlegi tobzódását tekintve hosszú és makacs – netán erőszakos – ellenállást vizionálnak. Ez jogosan feltételezhető lenne egy olyan párt részéről, amelynek közös értékei vannak, de meglehetősen alaptalan feltételezés a Fidesz esetében, ami már régóta nem párt, hanem egy olyan korrupciós hatalmi szervezet, amelynek már csak érdekei vannak. Ezek pedig csak addig maradnak közös érdekek, amíg a pénzpumpa a politikai piramist működteti, ám ha a pénzpumpa leáll, akkor a Fidesznek végleg bealkonyodik.
Igaz, sokszor feltámadt már idehaza az az illúzió, hogy az EU nem tűri tovább a demokratikus rend megtaposását az Orbán rendszerben, de most talán jogosult az a feltételezés, hogy az uniós forrásokat leállítják: mert egyfelől a helyreállítási alapok új helyzetet teremtettek, másfelől Orbán agresszivitása az Unióval szemben már minden korábbi mértéket meghaladott. Így az európai vezetőknek már az a benyomásuk, hogy Orbán kifejezetten keresi, sőt látványosan élvezi a nyílt konfrontációt az EU-val, például a hírhedt autokrata rendszerek elleni uniós határozatok gyakori, szinte rutinos vétózásával.”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor