Reformtálibok? Ugyan már!

2021. augusztus 18. 15:04

Nem értik, hogy a migrációs hullám elsősorban nem az amerikaiak, hanem a tálibok miatt fog felerősödni?

2021. augusztus 18. 15:04
null
Lakner Dávid
Magyar Hang

„Bencsik András téved: a tálibok az ötvenhatos elnyomókhoz hasonlítanak, akik egy pillanat alatt letörték az ellenállást, majd a biztonság és rend ígéretével hosszú időre bebetonoztak egy szabadságmentes világot. Igaz, még mindig nem annyira súlyosat, mint amit az afgán nőknek (és amúgy férfiaknak is) el kellett, és el kell majd most is szenvedniük. Akik pedig most lelkesen kiállnak a tálibok mellett, azok hasonlók, mint akik nyugatról legyintettek ötvenhatban. »A lakosságnak nem az a vágya, hogy elmeneküljön – hiszen ha valaki elmegy egy másik országba, ott egyből bekerül egy táborba, és közel sem biztos, hogy olyan körülmények között tud majd élni, mint odahaza –, hanem hogy harcok nélkül történjen meg a hatalomátadás, azt követően pedig majd mindenki megtalálhatja a számítását.« Bocsánat, ezt nem 56-ban írták nyugatiak rólunk, hanem most mondta el Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az Inforádiónak. Kíváncsi lennék, ő hogyan találná meg a számítását egy ilyen rendszerben.

Nem, természetesen nem tudjuk megmondani, mit kellett volna csinálni. De olvassuk el például, amit Nyáry Krisztián írt Dr. Sahraa Karimi filmrendezőről. Aki hazájában igyekezett boldogulni, és az elmúlt években tudott is. Most meg majd nem tud. Nem azt mondják mindig a fideszesek, hogy az előbbi lenne a cél? Nem értik, hogy a migrációs hullám elsősorban nem az amerikaiak, hanem a tálibok miatt fog felerősödni? Ha legközelebb nyaralni indul, javaslom, Bencsik András válassza Kabult, és töltsön el pár hetet az ottani, majdani idillben.”

Kép forrása: MTI/EPA-

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kompenzátor
2021. augusztus 19. 09:43
A tálibok eszköz, nem ok. A háttérhatalom abszolút tudatosan szervezte meg, képezte ki és fegyverezte fel őket, például mert Európát szét akarják barmolni, és erre a tömeges iszlám migráció az egyik legjobb megoldás. (A másik a libsizmus.)
pallszabi
2021. augusztus 19. 06:52
A szerző gyengeelméjű.
pallszabi
2021. augusztus 19. 06:52
A szerző gyengeelméjű.
night watch
2021. augusztus 19. 05:05
"Igaz, még mindig nem annyira súlyosat, mint amit az afgán nőknek (és amúgy férfiaknak is) el kellett, és el kell majd most is szenvedniük." Hej Rákosi, Kádár, Biszku, Apró rendszere! Nagyapid könybelábadt szemmel mesélt neked róluk a térdén lovagoltatva. Azok voltak a régi szép idők. Még féltve őrzött kincsét, pufajkáját és gumibotját is megmutatta neked, amikor április negyedikén gondosan, szeretettel beolajozta az ünnep tiszteletére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!