Olaf Scholz lenne a mi emberünk?

Hetek óta izgalmas hírek érkeznek Németországból: mire szinte mindenki beletörődött abba, hogy kontinensünk központi észosztodájának népe sosem fogja már észrevenni, milyen végtelenül ostoba is Annalena Baerbock zöld kancellárjelölt, a Bundesamt für Éceszgéber végül az utolsó pillanatban csak kiadta a német médiának a kilövési engedélyt Baerbockra, a nép pedig kapcsolt.

A május-júniusi 25 százalékos csúcsról a Zöldek szépen leküzdötték magukat 20 százalék alá, egyben a harmadik helyre, Armin Laschetnek és exjobboldali kereszténydemokratáinak pedig

Üzenet ez germanofób barátainknak: a német humor nemcsak hogy létezik, de hatalma akkora, hogy választásokat is el lehet miatta bukni. Politik macht Spaß, Spaß macht Politik!

És akkor megdöbbentő módon jött az évek óta tetszhalott német szociáldemokrata párt felporszívózni Laschet és Baerbock után, magához édesgetve két jól körülhatárolható választói csoportot: azokat a baloldaliakat, akik szemeznek ugyan a zöldpolitikával, de nem hajlandóak odaadni érte az országukat; meg azokat a középpárti értelmiségieket, akik nem tartották a fél országot elsodró árvizet különösebben viccesnek. Az eredmény magáért beszél: a július végi harminc százalékról valamivel húsz fölé csúsztak le a kereszténydemokraták, és ugyanoda kúsztak fel a szocdemek.

Még megdöbbentőbb az állás akkor, ha nem a pártok, hanem a kancellárjelöltek népszerűségét nézzük – zöld és kereszténydemokrata barátaink ezekben a felmérésekben ugyanis olyan megalázó vereséget szenvednek el Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölttől, aki emellett alkancellár és pénzügyminiszter is, hogy beleremeg a Walhalla. Az INSA augusztus elején azt mérte, hogy Scholzot közvetlen kancellárválasztás esetén a német választók 27 százaléka, Laschetet 14, Baerbockot 13 százalékuk repítené szívesen a Spree-parti posztmodern kancellári palotába.

Baerbock 15, Laschet 11 százaléknyi német szimpátiáját bírja. (Ugyanez a felmérés mutatja azt is, hogy ha Markus Söder bajor miniszterelnök lett volna a kancellárjelölt, ő most 38-21-14 arányban verné mind Scholzot, mind Baerbockot, ami izgalmas gondolatkísérletekre adhat alapot, de figyelembe kell venni, hogy ha Södert jelölte volna a CDU-CSU, akkor őt zúzta volna pozdorjává néhány hónap alatt a német média.)

De a legmegdöbbentőbb az, hogy nekünk, magyaroknak ezek mind pozitív fejlemények. Mert oly korban élünk e földön, amikor van okunk örülni a német szociáldemokraták felemelkedésének. Aki nem hiszi, gondolja át.

Magyarországnak a szeptemberben esedékes német Bundestag-választásokon alapvetően két érdeke van. Az első, hogy az önmagát felszámoló német jobboldal kapjon egy jókora taslit – vagy ahogy a német újságírónyelv hívja, Denkzettelt, „gondolkodócédulát”. Áll ez mind a bevándorlás- és LMBTQ-párti,

amely az elmúlt két évet a legrosszabb jobboldali ösztönökre építve oltás- és euroszkeptikus lózungok terjesztésével töltötte, melynek eredményeképpen támogatottsága is szépen beállt 2017-es választási eredmény alá, tíz százalék körülre.

Ha a CDU bármilyen eredménnyel is, de megnyeri a választásokat, senkinek nem jut majd eszébe, hogy le kellene végre szállni a szocialista szellem vasútjáról – de a jelenlegi kurzus csúfos bukása utat nyithat a párton belüli alternatíva előtt. Áll ugyanez az AfD-re is: ha kikap a flúgos szárny, a párt elkezdhet józanész- és Fidesz-kompatibilisebb jobboldali néppárttá válni, olyanná, amilyen nincs most a német választócédulákon.

A második érdek egyszerre magyar és összeurópai – ez pedig az, hogy

Nekünk ez azért fontos, mert ők gyűlölnek minket a legjobban, és a sem tudással, sem gátlásokkal fel nem ruházott Baerbock-kurzusnak semmi sem lesz drága, ha a magyarok megrendszabályozásáról van szó.

Európának meg azért fontos ez, mert a kontinens vezető ipari hatalmának gazdasági leépítéséhez, egyben külpolitikájának emberjogi dilettantizmusba silányításához ők értenek a legjobban – mi pedig még csak véletlenül sem akarunk Amerika gyengülésének és Kína megerősödésének idején egyszerre meggyengülni és megőrülni.

E két érdek figyelembevételével világossá válik, hogy Olaf Scholz győzelme is hozhat előnyöket számunkra. Sajnos. Pedig nem nagy barátunk ő sem, sőt – de vele teljesül egyszerre a két feltétel: kikap a CDU, és nem a Zöldektől. És hogy aztán utána szociáldemokrata-zöld-liberális, vagy kereszténydemokrata-zöld-liberális kormány alakul, a mi szempontunkból már majdnem mindegy is.

Olaf Scholz szerint frusztráló a politikában, „ha a hivatalban tanúsított lustaságot a szavazók nem veszik észre”, hogy ezzel a valóban meglehetősen csekély innovációs készséget felmutató kereszténydemokratáknak, vagy az aktivista Zöldeknek szúrt oda, az nézőpont kérdése. De ha a csendben, a háttérből politizáló Scholz valóban nem lesz lusta, és tizenhat év óta először összehoz a szociáldemokratáknak egy győzelmet vagy azzal felérő döntetlent, fellélegezhetünk: a német választást legalább nem Magyarország veszítette el a legjobban.

Nyitókép: Florian Gaertner/  imago images/photothek via Reuters