Norvég alap. Nem tudok róla indulat nélkül írni

„Egészen közeli rokonság, lassan tizenöt évvel ezelőtt, a legelső köre a norvég alapnak. Két-három év kőkemény előkészítő munka, repülés Norvégiába, tárgyalások norvég partnerintézményekkel. Norvégok jönnek ide, nagyon tetszik nekik, pont így képzelték, hű de jó, széleskörű, sokakat elér, csináljuk.

Híre megy, hogy mennyi pénz fog jönni. Ma ennyiből egy NER-lovag kávézójában vagy borászatában a budikat csinálják meg, de akkor nagyon sok pénz volt. MSZP-Fidesz összefogás alakul, a projektben mindenkit lecserélnek, a magyar fogadó intézmény vezetésével egyetemben. Az eredetileg kitűzött célok töredéke valósul meg, a pénz nagy részét ellopják. 

Tucattörténet az »elmúltnyolcév« utolsó éveiből, amikor a Fideszt egyre nagyobb részben bevették a lopásokba, hogy kellő mennyiségű pénzt lehessen elmenekíteni 2010 utánra. Közelről végignézni nem volt valami kellemes. 

Most tárgyilagosan elemezgetnem kéne, hogy jár-e Magyarországnak az a 77 milliárd forint. Nem fogom. A magyar embereknek bizonyosan jár, de ennek a tolvaj bandának szerintem kurvára nem. Morálisan nem. 

És nem, nem vagyok hazaáruló, amikor azt szeretném, ha a norvégok ezúttal kitartanának. Nem akarom, hogy valami titkárnőt kúrogató polgármester építsen a falu határába két tucat magaslest (elnézést, kilátót) belőle. Nem akarom, hogy valami kriptonáci seggfej írjon belőle könyvet a magyar felsőbbrendűségről. Nem akarom, hogy ún. haladó konzervatív fiatalok (értsd: pinát csak akkor lát, ha fizet érte, ezért a hagyományos társadalomról álmodozik) alapítsanak belőle konzervatív klubot. Nem akarom, hogy hang és tehetség nélküli NER-trubadúrok írjanak belőle számokat. 

Nem akarom.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád