A baloldaliak érdekeit is a jobboldal képviseli ma

Tizenegy év jobboldali kormányzás után még mindig nem jobb baloldalinak lenni Magyarországon, mint előtte volt. És ez nagy baj.

No persze nem a magunkfajta középosztálybeli kereszténynek baj – mi jól elvagyunk az egykulcsos szja és magas ÁFA kombinációjával; örülünk, hogy az egyházakat nemzetépítő munkájukban végre nem akadályozzák, hanem támogatják; szeretünk és tudunk is dolgozni, így nem jelent gondot számunkra, ha a társadalom munkaalapú; büszkék vagyunk rá, ha az ország oktatás-egészségügyön kívül valami nagyobb ívűbe is belefog néha, mondjuk egy Liget-projektbe vagy egy olimpiába; melengeti a szívünket, hogy ebben a tizenegy évben sikerült valamennyit segíteni a határon túli magyarokon. és nagyra értékeljük azt, hogy igen kevés helyen jobb ma családosnak lenni, mint Magyarországon. Amit egy jobboldali egy kormánytól akarhat, azt mi megkaptuk az elmúlt tizenegy évben.

De nem csak mi élünk ebben az országban, és természetellenes állapot az, hogy baloldali polgártársainkat igazán senki sem képviseli. Igenis vannak olyanok az országban, akiknek a többkulcsos adó a jó; vannak elesettek, akiket segélyezni kell; és ha megnézzük az oktatás-egészségügyet, találunk ott is elvégzendő munkát bőséggel.

s hogy ez hosszú távon nem fog működni, azt garantálhatom. Önmagában az, hogy az emberi testet öltött fekete lyuk, Jakab Péter a „melós” szó percenként harmincszori emlegetésével országos hírnevet tudott szerezni, mutatja, mennyire ki van éhezve a baloldal hagyományos szavazóbázisa egy kis baloldaliságra, és már teljesen mindegy neki, hogy honnan kapja – ha egy üresfejű hordószónoktól, aki az adókulcsról annyit tud, hogy az nyitja a Škodáját, ám legyen. Úgy is jó.

S ez épp annyira így van ma Magyarországon, mint a tizenegy évnek előtte. Tizenegy év alatt sem kezdte el érdekelni a magyar baloldalt a baloldaliság, ehelyett egymás hátbaszúrásával múlatják idejüket – és nyomorult egy helyzet az, hogy kis hazánkban a Szemlőhegyi Hátbaszúró SE képezi a politikai alternatívát.

A politikát persze többségében nem nyugdíjas hittantanárnők művelik (bár olyan világot élünk, ahol már egy hittantanárnő sem garancia semmire), így elvtelen húzásokra számítani kell. De hivatásos hátbaszúrókat ilyen mennyiségben alkalmazni nemzetbiztonsági kockázatot jelent. És ez nem vicc. Ez véresen komoly.

Mert azt ugye nem gondolja senki sem, hogy Bősz Anett, Demeter Márta, Szél Bernadett és Hadházy Ákos majd pont kormányon hagynának fel azon jó szokásukkal, hogy évközi időben zöld, májusban piros, adventben meg lila stólában celebráljanak sajtótájékoztatót? Ugye nem bízik senki abban, hogy Kiss László, Szaniszló Sándor, Molnár Gyula és Szakács László, vagy pontosabban azok, akik előnyös szerződések nyomán az állampártból a DK-ba privatizálták őket, kormányzás közben nem folytatják majd az emberkereskedelmet?

És ugye abba a vágyálomba se ringatta magát senki, hogy az ún. „kiábrándult fideszesek” törzsfőnökeit, Márki-Zay Pétert és Pálinkás Józsefet most jelöltjeikkel együtt a vágóhídra küldő baloldal majd kormányzás közben megtér az európai értelemben vett jobboldalra, és fegyverdörgés nélkül hagyja a csúcsra libbenni az Állampuccini librettójából előlépett csongrád-csanádi Kalaf herceget, „sápadj el, holdfény, távozzál, nagy éjjel, mire a hajnal virrad, enyém a győzelem”? Mert nem így lesz.

Kérdezem tehát nagy tisztelettel: miből gondolja a baloldali szavazók, aktivisták, káderek és szimpatizánsok közül bárki is, hogy majd pont őt nem szúrják hátba?

Hiszen láthatóan nincs az a kötelék és nincs az a bizalom, amely megóvhatna bárkit is a kukába hajítástól. Nem számít, hogy Demeter Mártát az MSZP tökéletesen ismeretlen politikai amatőrként bevitte a hátán a parlamentbe, majd az LMP befogadta, kihordta lábon azt a végtelenül kínos botrányt, hogy Demeter a miniszterelnök lányát hamisan honvédségi gép magáncélú igénybevételével vádolta, és egy bő éven át eltűrte társelnökként is. Demeter Márta ettől még pillanatokon belül jobbikossá vedlik, ha a nagypolitikai érdek úgy kívánja.

Ahogy az sem számít, hogy Katanics Sándor egy olyan választókerületben, ahol a Fidesz Navracsics Tibor Brüsszelbe távozása óta gyengélkedik, felépítette a DK-t a nulláról. Nem, Katanicsot hátba kell szúrni, helyette meg egy ismeretlen senkit indítani az előválasztáson, ahol rendkívül kényelmes módon meg sem kell majd mérkőznie az immár párt nélkül ringbe szállni kívánó, helyben népszerű Kataniccsal, mert a DK rendkívül demokratikus módon nem óhajtotta azt, hogy a veszprémiek a kijelölt pártkatona helyett esetleg őt is választhassák. Kérheti a kávéját a reaktivált Navracsics Tibor.

De nem zavarja és nem dühíti – pedig ha az MSZP és az LMP vasárban eladná szépen a hátukból kiálló tőröket, mindkettőnek gyorsan megszűnne a nyomasztó hitelproblémája. Nem, mindenki lapít, és minden vele szemben elkövetett galádságra kiad egy mismásoló közleményt, nehogy véletlenül veszélybe kerüljön a szent kormányváltás.

S közben észre sem veszik, micsoda kétélű fegyver ez: 2022 politikailag már csak azért is húsbavágóan fontos, mert ezen a választáson vizsgázik Gyurcsány Ferenc kezdetek kezdete óta hangoztatott koncepciója, a teljes összeborulás.

Ha 2022-ben bukik az ellenzék, Gyurcsány végleg megbukik – és a hátbaszúrásokat menedzselő Gyurcsány-Dobrev-klánhoz hozzásilányulva az ellenzék eleddig gyurcsányszűz erői saját kezükkel tépnek szét mindenféle esélyt egy esetleges 2026-os kormányváltásra azzal, ha hagyják, hogy Gyurcsányék most mindenkit leszedjenek a sakktábláról. Tizenkilencre húztak lapot, és ha buknak, hatalmasat buknak. Akkor kezdődik majd csak igazán a hátbaszurkálás.

És így vagy úgy, de rájönnek majd a baloldaliság látszatát kelteni is képtelen ellenzék szavazói: a legnagyobb tőrt valójában az ő hátukba döfte valaki. Az előválasztás az első figyelmeztetés: a veszprémiek, zuglóiak és pécsiek már kezdhetik Fülig Jimmyvel együtt a késüket keresni. Szép darab.