Egyperegyes náci

2021. augusztus 01. 07:52

Pénteken Józsefváros közepén jött velünk szembe a Fidesz gyűlöletkampánya.

2021. augusztus 01. 07:52
null
Jámbor András
Jámbor András
Facebook

„A Kálvária téren szórólapoztunk a körzet önkormányzati képviselőjével Camara-Bereczki Ferivel, amikor egy állampolgár odajött hozzánk. Előbb érdeklődőnek tűnt, majd elkezdte tolni a Fidesz szövegét Karácsonyról, de bár jó beszélőkém van, nem hagyott egyetlen egy érvet sem elmondani. Ezért végül mondtam neki, hogy így biztosan nem fogjuk tudni meggyőzni egymást. De már fel volt spanolva a fideszes nácink, és mikor meglátta Ferit, kérdőre vonta, hogy milyen színű a bőre, illetve felszólította, hogy hagyja el az országot. Erre én javasoltam neki, hogy inkább ő hagyja el a teret, amire az én vélt származásomra utalt - ekkor már üvöltve. Ezután Ferivel elindultunk a másik irányba, de olyan ordenáré módon folytatta a náci rasszista szövegeit, hogy visszafordultunk.

Ekkor hagzott el tőle a »majd idehívom Bede Zsoltot« mondat, amely legalább némi kacajt fakasztott belőlünk, és elindultunk - most már tényleg - a következő betervezett állomásunkra. Nekem vissza kellett még fordulnom valami miatt, úgyhogy elhaladtam a Bede-fan nácink melett, aki ekkor karlendítéssel üdvözölt.

Azzal a karlenditéssel amit láthattunk a Pride ellentüntetőitől, meg a háborús filmekben.

Egészen elképesztő, hogy egy ilyen egyperegyes nácinak, aki büszkén és nagy hangon fidesz szavazó, senki nem mondja a szemébe, hogy bocs, de nem ez a Fidesz. Senki nem állítja le ezeket, nem határolódik el tőlük a kormánypárt.

Ilyen emberek nem vállalták korábban a nézeteiket nyíltan a hétköznapokban, és főleg nem a Kálvária téren, a nyolcadik kerület kellős közepén. Ezeket az embereket nekünk Ferencvárosban, Józsefvárosban és az egész országban ki kell söpörnünk a közéletből. Vissza kell zárnunk őket, hogy ilyen ordenáré undorító dumákat maximum a négy fal között engedjenek meg maguknak! Józsefvárosban és Ferencvárosban nincs helye a rasszizmusnak és a náciknak sem. Mi ezért fogunk dolgozni!”

Fotó: Facebook/Jámbor András oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2021. augusztus 02. 21:58
... höhöhö ... nézzed csak: https://mandiner.hu/felhasznalo/valodi Összesen 33287 komment
mokány
2021. augusztus 02. 11:23
Öccse ! Ki a NÁCI ? Pénzmegvonás , a gyereked védelmében , az a NÁCULTSÁG : Hitlerjugenbe , ha nem irattad be a gyerekedet , pénz megvonás járt a Hitlerájban . Nem kaptál családi pótlékot . Amikor Ratzinger pápát nácizták , akkor írta valaki , hogy a Ratzinger család nem íratta be a gyerekeit . A pedofil törvény fikázása , no , hát , az a a mai kor NÁCISÁGA .
zuriktodor
2021. augusztus 02. 09:01
de a jobbikkal azért összebújtok.
olajfa1
2021. augusztus 02. 08:27
A TI -KOMCSI LIBBANCS NÁCI- GYŰLÖLETETEKET NEM LEHET SZERETNI!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!