A jó klímagyilkos nem klímagyilkos

2021. augusztus 07. 09:45

A heteroszexuális párokat nem kellene világvége-forgatókönyvekkel elbizonytalanítani.

2021. augusztus 07. 09:45
Francesca Rivafinoli
Vasarnap.hu

„Édekes kis összeállítást tűzött ismét műsorára nemrégiben az Arte német–francia közszolgálati tévécsatorna: a sztenderd értelmiségi nézőközönség megtudhatta belőle, hogy egyetlen nyugat-európai gyerek annyi erőforrást emészt fel, mint tizenkét nigériai lurkó, ezért »ha egy gyerekkel kevesebb születik egy gazdag országban, az évi 58,5 tonna CO2-megtakarítást jelent«.

Az Arte által megszólaltatott klímaszorongók mindezen adatokból természetesen azt az egyre inkább bevett következtetést vonják le, hogy a jólétben élő európaiaknak maximum egy gyereket szabadna vállalniuk, de még inkább egyet se – ugyanakkor lenne itt két másik kézenfekvő megállapítás, amelyekkel valamiért sosem sikerül előhozakodni.

Egyrészt amennyiben klímagyilkosnak tekintünk egy teljesen öko-bio módon megfoganó harmadik gyereket, akinek egyébként alapélménye a testvériség és az igazságos erőforrás-megosztás, akkor minimum tiltakozni kellene a reprodukciós lehetőségek további kiterjesztése ellen. A héten hirdették ki Franciaországban az új »bioetikai« törvényt, melynek értelmében – számos egyéb vívmány mellett –

immár egészséges nők is szabadon lefagyasztathatják petesejtjeiket hosszú-hosszú évekre, ha egyelőre nem találják a »babaprojekthez« elképzelt Igazit, emellett egyedülállók és leszbikusok is jelentkezhetnek tb-finanszírozott mesterséges megtermékenyítésre, hogy a kívánt hajszínű és testmagasságú anonim spermadonor segítségével apátlan gyereket szülhessenek. Furcsa módon a jogszabály ellen csak a katolikus és konzervatív életvédők léptek fel – a klímapánikolók nem tartottak miatta ülősztrájkot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. augusztus 08. 05:40
A fegyvergyártás ökolábnyomával foglalkozna az ARTE . A gazdái tyúkszemére persze nem lép rá .
Válasz erre
2
0
Vallasz Vilmos
2021. augusztus 07. 23:28
A klímát nem lehet meggyilkolni csak megváltoztatni. Amúgy pedig vásároljunk kevesebb tartós fogyasztási cikket. Ezek előállításához is rengeteg energia kell és nem szükséges két évente lecserélni őket.
Válasz erre
2
0
józan paraszti ész
2021. augusztus 07. 17:06
Az Arte műsora mekkora CO2 terhelést jelentett a világra. Na azt tényleg meg kellett volna takarítani. De az ő logikájuk szerint ne emelkedjen Nigéria életszínvonala, mert akkor nő a környezet terhelés. Ez nem rasszizmus? Ja nem, mert a nigériai fehérek életszínvonala se emelkedjen.
Válasz erre
3
0
sztd
2021. augusztus 07. 15:55
Mindenkinek aki szerint a gyerek problémát jelent a klíma szempontjából: Te még mindig rontod a levegőt?!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!