„Rendkívül irritáló, hogy Szilágyi Áron olimpiai bajnoki címe után hirtelen mindenki mekkora rajongó lett.
Nem az a baj, hogy örülnek a magyar sikernek, nem az a baj, hogy tisztelik a tehetséget és az áldozatos munkát, de miért kell ezt olyan közszereplőknek nyilvánosan demózniuk, akik Szilágyi legutóbbi olimpiai aranyérme óta egyáltalán nem foglalkoztak vívással, akik nem bírnának megnevezni egyetlen külföldi vívót sem, és akik a kard, a tőr meg a parbajtőr közt sem tudnak különbséget tenni. A sikerhez törleszkednek, miközben önmagukat ünneplik – ha Szilágyi a nyolc között kiesik, arról sem értesülnek, hogy indult egyáltalán. A visszafogottság és a kulturáltság még nem idegenszívűség.
A hazaszeretet és annak filléres kifejezője, a nemzet sportolóiért való rajongás is olyan már, mint az előemésztett gyorséttermi trashfood: nemcsak az íze garantált, de rágni sem kell. Nemcsak a vereséghez, de a győzelemhez sem árt némi méltóság – ne akarják lenyúlni a dicsőséges pillanatot azok, akik semmit sem tettek az aranyért!”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor