„Egyfelől: szomorú, hogy olyan világot élünk, amelyben a normalitás már a falig hátrált. Olyat, amelyben gyermekeinket agresszív genderhittérítőktől kell óvnunk, akik óvodákban, iskolákban támadnak, és hormonkezelésre, nemi szerveik csonkolására, a legocsmányabb perverziók szabad kiélésére buzdítják fiainkat, lányainkat. Azzal mérgezik őket, hogy nemcsak férfi meg nő van, hanem hetvenháromféle társadalmi nem.
Másfelől: örömteli, hogy mi még megvédhetjük a legkisebbeket az elmebajtól, az érzékenyítésnek hazudott átneveléstől. Nálunk még nem veszett el minden remény, mint Nyugaton, ahol a kisgyermekek megrontása, szexuális mételyezése napi gyakorlat, s ahol már nem nagyon látszik visszaút a szakadék mélyéről. (Néhány napos hír: egyes angliai iskolákban már erőszakkal, a szülők tiltakozása ellenére viszik el a gyerekeket az aberráltak diadalmenetére, vagyis a »Pride«-ra. Ott már rég nem az elfogadásról szól a történet, hanem a kötelezővé tételről.)
Mi, magyarok viszont még megálljt parancsolhatunk az eszement genderhittérítőknek, transzinkvizítoroknak. Csak el kell mennünk népszavazni, és az öt kérdésre öt hatalmas »NEM«-mel válaszolni.
Júniusban Brüsszel és annak helyi kirendeltsége (magyarországi ellenzék) dühöngve vetette rá magát a magyar gyermekvédelmi törvényre. Ráaggatták a »homofób«-címkét, és minden fronton támadást indítottak. (Hogy a magát függetlennek mondó médiájuk mennyire egy központilag irányított csicskahad, jelzi: minden egyes cikkükbe legalább ötször beleírták a »homofób« szót, mintha Brüsszeltől és Sorostól ezért prémiumot kapnának.) Arról hazudoztak, hogy a gyermekek megvédése valójában a homoszexuálisok megbélyegzése.”