„Egyfelől: szomorú, hogy olyan világot élünk, amelyben a normalitás már a falig hátrált. Olyat, amelyben gyermekeinket agresszív genderhittérítőktől kell óvnunk, akik óvodákban, iskolákban támadnak, és hormonkezelésre, nemi szerveik csonkolására, a legocsmányabb perverziók szabad kiélésére buzdítják fiainkat, lányainkat. Azzal mérgezik őket, hogy nemcsak férfi meg nő van, hanem hetvenháromféle társadalmi nem.
Másfelől: örömteli, hogy mi még megvédhetjük a legkisebbeket az elmebajtól, az érzékenyítésnek hazudott átneveléstől. Nálunk még nem veszett el minden remény, mint Nyugaton, ahol a kisgyermekek megrontása, szexuális mételyezése napi gyakorlat, s ahol már nem nagyon látszik visszaút a szakadék mélyéről. (Néhány napos hír: egyes angliai iskolákban már erőszakkal, a szülők tiltakozása ellenére viszik el a gyerekeket az aberráltak diadalmenetére, vagyis a »Pride«-ra. Ott már rég nem az elfogadásról szól a történet, hanem a kötelezővé tételről.)