A Pegasus-ügyben a Direkt36 által tálalt információk nyomán felsejlik a belarusz mintájú demokrácia-apokalipszis, Orbán Viktor füstös karmelita cellákban kacsint össze méregdrága kémszoftver-kódok felett Benjamin Netanjahuval, majd Varga Judit – arcán cinkos mosollyal – narancsezüst Parkerével rábök a Fidesz legveszélyesebb ellenségeire, Panyi Szabolcs újságíróra, Varga Zoltán médiamogulra, Chikán Attila exminiszterre, Simicska Lajos fiára, és – nyilván az általa jelentett gigantikus nemzetbiztonsági kockázatra való tekintettel – egy CEU-s genderkutató doktoranduszra. Őket kérném, suttogja Varga Judit Parkerén keresztül Orbán Viktor. Ennyiszer tizenkilencmillió lesz, és indulhat a lehallgatás, mondják az izraeliek. A filmszakma minden toposza benne van: zsidó háttérhatalom, diktátor, szolgalelkű samesz, hős ellenállók kis csapata – mintha egy amerikai forgatókönyvet olvasnánk.
Csak egy dolog felett siklik át mindenki végtelen udvariassággal: hogy az NSO nevű izraeli kémprogramfejlesztő állítólagos célpontlistáját vajon honnan szerezték meg az NGO-k és a velük együttműködő szerkesztőségek? Az ugyanis tökéletesen elképzelhetetlen, hogy egy titkosszolgálati technológiát fejlesztő vállalat hét pecsét alatt őrzött üzleti titkai csak úgy az éterben keringjenek. A célpontlista tehát vagy hamis, vagy kőkemény titkosszolgálati közreműködés mellett jutott ki az NSO-tól.
És innentől kezdve lehet feltenni a valódi kérdéseket.
Például azt, hogy az NSO temérdek ügyfele közül miért csak azokra derült fény, akikre fény derült, meg hogy a több száz nevet tartalmazó állítólagos megfigyelési listáról miért csak azok a nevek kerültek nyilvánosságra, akik a Direkt36, a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung és a Le Monde ízlésének nem megfelelő potentátok számára kellemetlenek lehetnek. És az is rendkívül érdekes, hogy azok, akik például a Joe Biden fiának ukrajnai bizniszeivel kapcsolatos híreket siettek az orosz titkosszolgálat dezinformációs kampányaként elsikálni, most miért veszik készpénznek a nem publikus Excel-táblázatban szereplő telefonszámokra alapuló, bemondással és ismétléssel bizonyított értesüléseket. Meg hogy most, amikor mind az érintett cég, mind az összes érintett kormány vehemensen tagad, a Facebook meg a Twitter miért nem fontolják meg annak lehetőségét, hogy esetleg megerősítetlen információként címkézzék a megerősítetlen információkat. Nem lehet, hogy a nyugati sajtónak és hazai leányvállalatainak csak az a titkosszolgálati értesülés számít, ami politikailag az ő vitorlájukba fújja a szelet?