»A téboly tombolva ünnepli önmagát, árad az önzés, és nincsen előtte gát« – Ákos 2006-os száma múlt péntek esti koncertjén is elhangzott, mint mondta, különösen aktuálisan. A tébollyal szemben áll a megvédeni hivatott valóság, a józan ész, azok az értékek, amelyek a folytonossághoz, a gyökereinkhez kapcsolnak minket. És ha már itt tartunk, a sikeres jövőnkhöz is. Nem lehet ugyanis sikeres és egészséges egy olyan társadalom, amely a saját alapjait ássa alá, a normalitásnak a létét is tagadja, értékeit és identitását elvesztve pedig előbb elfogadja a párhuzamos társadalmak létrejöttét, majd önként asszimilálódik.
Nem véletlen az asszociáció a gyermekvédelmi törvény, valamint a bevándorlás megfékezése miatti támadások között. Mindkét esetben a nyílt társadalom híveinek agresszív nyomulását tapasztaljuk.
A magyar álláspont erejét a demokratikus legitimáció, a többség támogatása is adja. Erre emlékeztetett a már említett rádióinterjúban Orbán Viktor. Mint mondta, 2016-ban Brüsszel azt követelte, hogy fogadjunk be migránsokat. »A kormány egymagában nem lett volna képes ellenállni, megkezdtük ugyan akkor is a szembeszegülést meg az ellenállást meg a magyar emberek érdekének védelmét, de ha nem lett volna mögöttünk egy fantasztikus népszavazás, akkor valószínűleg egész Európára ráerőltették volna Brüsszelből a migránsok kötelező szétosztását« – fogalmazott a miniszterelnök. Világos a következtetés: »akkor egész Európát a magyar népszavazók védték meg a migránsok kötelező szétosztásától«.”