Ön azt mondta az előbb, hogy a Fidesz ugyanazt az utat járja ma is, mint akkoriban, én meg úgy érzem, bizonyos szempontból az ellenkezőjét teszi: mindent megakadályoz annak érdekében, hogy világosan láthassunk… Nem így van?
Nem egészen, hiszen a mi ügyünkben előkerült vagy 300 olyan hangfelvétel, ami a Fideszre nézve terhelő volt. Nem is nagyon értettem, miért hozták nyilvánosságra. Akkor az egy nagyon kusza, kevert ügy volt. Amikor pedig én a két eset hasonlóságairól beszéltem, úgy értettem, hogy a mentális indítékok ugyanazok, csak az eszközök mások. Ez a mostani eljárás felfedi a rendszer összes működési zavarát, hibáját, impotenciáját. Miként lehetséges az, hogy a parlament képtelen ellátni a törvényhozás melletti egyetlen feladatát, a végrehajtó hatalom, azaz a kormány ellenőrzését. Ezt a kötelezettségét azonban – noha az eskü szövegében is szerepel –, a fideszes képviselők semmibe veszik.
Az a képviselő, aki nem megy el a bizottsági ülésre, hogy meghallgassa a kormány képviselőjét, voltaképpen megszegi az esküjét. Szerintem még jogilag is felelősségre vonható lenne. Megszegi, elmulasztja a kötelességét. A népképviseletnek egyértelmű feladata a kormány ellenőrzése. Erről az óriási rendszerhibáról kellene beszélni. Mégis, hogy lehetséges ez? Hogy működhet egy kormány teljes kontroll, ellenőrzés nélkül? Hogy a néhai Finkelstein, meg a társa, Birnbaum határozzák meg, mi is történjen a mi közéletünkben? Ők végül is Nethanjau mellett működtek. Mellesleg, ha Nethanjau nem bukik meg, talán ez az ügy sem robban ki… Tudjuk, hogy a volt izraeli miniszterelnök nagyon nagy támogatója volt a magyar kormánynak, meg Orbán Viktornak. Azt sem hinném véletlennek, hogy pont a budapesti látogatási idejére esik a Pegasus alkalmazása, a lehallgatások elindítása. Már ha voltak ilyenek. De nyilván voltak, mert 300 név azért az csak 300 név.”