Meg kell védenünk a gyerekeinket

„A nemi identitás kialakulása egy összetett és hosszú folyamat, de már óvodás korban egy fontos igazodási pont a gyerekek számára, hogy meg tudják mondani: fiú vagyok-e vagy lány. Merjünk csak lekislányozni egy ovis kisfiút vagy fordítva: olyan zsigeri felháborodással találhatjuk szembe magunkat, hogy belepirulunk – és ez így normális.

Amikor valakinél gender diszfóriát diagnosztizálnak, azt az állapotot, amikor össze nem illés van a személy megtapasztalt neme és a biológiai neme között, több, hónapok óta fennálló kritériumnak kell megfelelni. Ilyen például az erős vágy arra, hogy a másik nemhez tartozzon, az erős preferencia olyan játékok vagy tevékenységek iránt, amelyek tipikusan a másik nemre jellemzőek, fiúknál a lányos ruhákba öltözés.

A baj az ezekkel a kritériumokkal, hogy azoknál a gyerekeknél is bármikor megjelenhetnek, akik teljesen jól érzik magukat a bőrükben, nem akarnak nemet váltani, de éppen valamilyen külső ingerek hatására, esetleg a pszichoszexuális fejlődésük szenzitív szakaszában járva így tudják kifejezni belső kis konfliktusaikat, igényüket a figyelemre vagy szimpla érdeklődésüket a nemi jellegzetességek iránt.

Vajon mi történne akkor, ha a felvilágosult, progresszív szülő, ismerve a gender diszfória tüneteit rögtön elkezdené »támogatni« gyermekét másságának megélésében? Zavarkeltés ott, ahol az előtt nem volt zavar. Befolyásolása egy szenzitív folyamatnak, ami akár súlyos, hosszú távú következményekkel járhat. Lehetőségei vannak az ilyen szülőknek: egyre több az érzékenyítő mesekönyv, de a civil szervezetek is bármikor készségesen segítenek, a szivárvány-közösség pedig egyre csak gyarapszik.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán