Igazságot az SVTABMI+ közösség tagjainak!

„Támadt némi felzúdulás a héten a hírre, miszerint a Lufthansa-csoport járatain nincs többé »hölgyeim és uraim«, helyette a »kedves utasaink« vagy más hasonló, példásan gendersemleges megszólítás alkalmazandó – noha valójában annyi történt, hogy a német cég most rogyott térdre ott, ahol versenytársai már évekkel ezelőtt. A kanadai légitársaság például már egy ideje a bájosan megtisztelő »Helló, mindenki!« megszólítást alkalmazza; az agybaj tehát masszívan áthatja az egész fejlett világot.

Ugyanakkor a Lufthansa újítása mindenképp felvet néhány kérdést. Németországban 2018 vége óta bárki bemehet a hivatalba, és kérheti maga vagy gyermeke számára, hogy nemét »se nem férfi, se nem nő«-ként jegyezzék be. Az első két évben mindösszesen 413 ezirányú kérelem érkezett, ezt kerekítsük fel igen nagyvonalúan ötszázra, hisz az utolsó statisztikák óta eltelt néhány hónap. Így is muszáj abból kiindulnunk, hogy Németország 83 milliós népességének mindösszesen 0,0006 százaléka nembináris.

(Tudom, tudom, valójában sokkal többen azok, csak nem kérték a hivatalos átírást. Ez azonban az ő egyéni döntésük: egy 2018-as európai felmérésben 1040 ténylegesen interszexuális megkérdezett közül is csupán tizenketten nyilatkoztak úgy, hogy egyik nemhez se sorolják magukat, mindenki más a »férfi« vagy a »nő« négyzetbe húzta be az ikszet. Önszántából, mert azt érezte a genderének.) Tehát 0,0006 százalék. Vegyük a Lufthansa-flotta legtipikusabb gépét, ez a legfeljebb 168 utas befogadására képes Airbus A320-200: statisztikailag így járatonként 0,001 nembinárist sejthetünk a fedélzeten (a legnagyobb Boeing esetében duplaennyit).

A gond az, hogy hasonló gyakorisággal simán előfordulhat olyan utas is, aki nem azonosul az »utas« szereppel. Egyszerűen nincs utas-identitása neki. Például retteg a repüléstől és épp megfeszítve szuggerálja magának, hogy valójában otthon ücsörög a kanapén; vagy egyszerűen transzfajú, és darumadárnak (vagy esetleg sarki csérnek) érzi magát. Ne vitassuk el senkitől ennek lehetőségét, hisz az identitás az identitás. Mármost könnyen belátható, hogy ők épp akkor érezhetik magukat kirekesztve, ha az egyébként nemsemleges »kedves utasaink« hangzik el a légiutas-kísérők szájából. Sehogy sem jó ez – csak baj van a kedveskedéssel. Talán tényleg a »Helló, mindenki« megszólítás lenne a legszerencsésebb megoldás, attól csak az utasközönség akár felét is kitevő józan konzervatívok kapnának agyvérzést, annyi belefér. De ha már repülés és diszkriminációmentesség, volna itt egy szó szerint tömegesebb probléma.

Ha szabad előbújnom, magam az SVTABMI+ közösség tagja volnék (Sovány, Vékony Testalkatú, Alacsony BMI-vel élő emberek), és engem is zavar valami: számos légitársaság pénzt kér a vékonyaktól azokért a kilókért, amelyeket a testesebb utastársaik ingyen felvihetnek a fedélzetre.”