Elárulom, mivel kell nagyon vigyázni Tokióban

„A szüleim az 1948-as londoni olimpián szerepeltek először, és azóta nem zajlott olimpia úgy, hogy ott a családomból valaki, szerencsés esetben valakik ne vettek volna részt a versenyeken.

Bár se Anyu, se Apu nincs már velünk, ma is a fülembe cseng, amint mondják, hogy »olimpia előtt« és »olimpia után«, és mi, gyerekek, unokák mindig tudtuk, melyik játékokról is szólt az aktuális sztori.

Úgy alakult, hogy a rendre sikereket, örömet hozó olimpiák évében a sok jó mellett mindig történt velünk valami rossz is: haláleset, válás, betegség. És ettől úgy éreztük, hogy a sors egyszerre ad és elvesz.

Most, a halasztással ugrott ugyan egy esztendőt az olimpiai óra, de a családi baj azért csak beköszönt menetrend szerint, hiszen Anyu tavaly, olimpiai évben ment el, annak is a legkülönlegesebb napján, a szökőnapon, február huszonkilencedikén. (Már gyerekkoromban az eszembe véstem, hogy az olimpia mindig szökőévre esik.)

De most tán visszaáll a régi olimpiai rend, remélem, minden jól alakul ezen a tokiói, elhalasztott versenyen.

És azt is nagyon remélem, hogy a mostani versenyzők is oly sok és kedves élménnyel térnek haza Japánból, mint édesapám az 1964-es tokiói játékokról.

Apu állította, hogy a tőlünk távoli országokban rendezett olimpiák egészen más hangulatúak, mint az európai ötkarikás versenyek. (Felnőttként értettem meg, miről beszél: bár ’64-ben még nem lehettem ott Tokióban, de ’68-ban Mexikóban már igen, és életre szóló élményt adott.)

A tokiói játékok idején csupán tízéves voltam, mégis pontosan emlékszem a rádióközvetítésre, melyen Szepesi Gyuri bácsi kiabálta, hogy »Lőj! Lőj! Lőj! Lőj, Dömötör! Lő! Lő! Gól! Góóóól.« Ami azt jelentette, hogy a magyar vízilabdacsapat megnyerte az olimpiai döntőt, amivel az én apukám a harmadik olimpiai aranyérmét szerezte.

Ötvenhat plusz egy év telt el azóta, és olimpiai naptárunk elhozta nekünk a »sayonarát«, Tokió viszontlátását.

Apuék ezt már nem élhették meg, utódjainak, a mostani magyar olimpikonoknak kívánok az övéhez hasonló sikereket.”