Annyi bizonyos, hogy a közös valuta a minden korábbinál nagyobb kötvényvásárlási program után válaszúthoz érkezett: az lenne logikus, ha az eredeti ígéret szerint az euró végre egy erős valutává válna, ami ismét innovációs nyomás alá helyezné az európai cégeket és társadalmakat. Ez a Schröder német kancellár által eszközölt megszorításokat reformokat követelné meg Nyugat-Európában, az ugyanis sokáig már nem finanszírozható folytatható, hogy a Föld lakosságának 7 százaléka használja fel az összes szociális kiadás felét. Macron elnök próbálkozott ilyesmivel, de ortodox megközelítése hamar elbukott. Ennek alternatívája az unortodox magyar gazdaságpolitika, amely egy igazságosabb tehermegosztással és a nemzeti szuverenitás szempontjai mentén vezette ki 2010 után hazánkat az adósságcsapdából.
Ami gazdaságilag logikus lenne, az a klasszikus recept alkalmazása esetén az euroszkeptikus pártok győzelmét eredményezné Francia- és Olaszországban, ami az euró, és ezzel az EU végét is beharangozná. Az unortodox utat a multiknak és spekulánsoknak elkötelezett mainstream politikusok nem merik felvállalni, ezért mennek Brüsszelben és Frankfurtban a könnyebb ellenállás felé és a bankópréssel, valamint a költségvetési fegyelem felfüggesztésével próbálják az eurózónát egyben tartani. Marad a Mario Draghi EKB-elnök 2012 júliusi szavaival All in! Whatever it takes! folytatása, amit most éppen Next Generation EU újjáépítési csomagnak hívnak és immáron az eurózónán kívüli országokra is kiterjesztettek. Az ígéret szerint a járvány miatti, egyszeri kivételként.”
Fotó: MTI/Krizsán Csaba