Az Amnesty International a fenti homályos körvonalú lista kapcsán és a fel (nem) tárt tényektől függetlenül, ezután természetesen az izraeli kormányt marasztalja el, valamilyen megtisztelőnek látszó, valójában sanda »high expectations bias« alapján, azaz azon az alapon, hogy Izraelnek az Amnesty magas mércéje szerint, milyen általános emberjogi szempontokat kellett volna alkalmaznia a nem ismert módszerrel, és nem ismert számú berendezésen működő kibernetikai felderítő eszköz, nem ismert feltételekkel történő értékesítési engedélyezése során.
Ebből is jól látható, hogy ez alkalommal is az történik, hogy a részleges információk csak egy politikai üzenet valójában másodlagos érdekességű vivőanyagai, és a vélelmezett eseménysor tálalása válik a fő üzenetté, függetlenül attól, hogy a „tényfeltárás” milyen igazolt eredményekre (nem) jutott.
Hogy az Amnesty International az előadásmódját mindenképpen Izraelre fókuszálja, negatív előjel volt, afelől nem lehetett kétség. Nekik ez az üzleti modelljük és politikai agendájuk egyik oszlopa.”