Orbánnak van emlékezete. Lelkiismerete nincs

„Az EU- és NATO-tag Magyarország mihez kezdjen Oroszországgal?

A reális cél a korrekt, tárgyszerű kapcsolat lehet. Csakhogy Orbán fejében úgy 2009 őszére az a hamis kép alakult ki, hogy Oroszország épp a világ leggazdagabb nemzetei közé emelkedik. Ami abban a tekintetben nem tűnt alaptalan várakozásnak, hogy 2000 és 2008 között a globális energiakonjunktúrának köszönhetően az orosz gazdaság ugyan valóban imponálóan bővült, de ahogy leesett az olaj- és a gázár, az orosz gazdaság növekedése is látványosan lassult. Ennek ellenére Orbán azóta is ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez, mi több, nekilátott a magyar politikai rendszer putyini mintára történő átalakításának. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy Orbán szolgaian másolná Putyint, vagy hogy az orosz elnök diktálná le neki a teendőket. Hanem inkább úgy, hogy ahol autokrácia van, ott autokrácia van, vagyis szükségszerűek a hasonlóságok. Ennek ellenére még akad sok különbség a két rendszer között. Az az érzésem, hogy Orbán figyeli Putyint, és amit adaptálhatónak lát, próbálja átvenni.

Orbán számára Putyin csak minta vagy személyes barát is?

Kötve hiszem, hogy kedvelnék egymást. Inkább kölcsönösen bizalmatlanok. Alappal. Érdekközösség van. Még Paks 2 kapcsán is nagyon nehezen csaptak egymás markába. Putyin használja Orbánt, Orbán meg azt mondja magában, »hadd higgye, hogy használ, valójában én használom őt«. Ismerve a két ország lehetőségei és erőforrásai közti különbséget, Putyin alapállása tűnik megalapozottabbnak.

A fideszes elemzők szerint Orbánnak a szent cél, a magyar nemzeti szuverenitás erősítése, a nyugatnak való alárendelődés elkerülése miatt fontos a szoros orosz kapcsolat.

Orbán már a 2010-es hatalomra kerülésekor azzal szembesült, hogy az EU nem hagyja, hogy Magyarország eleressze a költségvetési hiányt, mi több, Brüsszel számos más kérdésben is kritizálta a Fidesz-kormány ténykedését. Ekkor jutott arra, hogy a Putyinnal való barátkozással erősítheti az EU-n belüli alkupozícióját. Nem hiszem, hogy szent cél motiválná, sokkal profánabb a dolog: hatalmon akar maradni. Ha úgy ítéli, hogy ezt az szolgálja a leghatékonyabban, hogy külön utat képvisel az unióban, habozás nélkül ehhez alakítja a nézetét és a retorikáját.

Csöppet sem zavarja, hogy bizonyos ügyekben az ellenkezőjét mondja, mint pár hónapja. Ez nem attól van, hogy nincs emlékezete, hanem attól, hogy lelkiismerete nincs. Hiszen, ha nincs lelkiismereted, lehet emlékezeted, nem fog nyugtalanítani. Persze mindez csak arra a helyzetre vonatkozik, amikor valaki anélkül változtatja meg az álláspontját, hogy a körülmények megváltoztak volna. Orbánt a taktika virtuóza, abban az értelemben, hogy mindig rálel a hatalom megtartásához vezető leggyorsabb ösvényre. De a virtuozitás nem minden. Gyakran csak talmi fénye van. Lenyűgöző az a teljesítmény, ahogy a magyar társadalom jobboldali részét, mely mindig is végletesen tartózkodó volt az oroszokkal, még inkább a Szovjetunióval szemben, pár év alatt úgy átformálta, hogy ma már lényegében megértő a putyini politikával.”