Ha romlik a szíved, az szaglik belőled

„A könyv alaptézise, hogy nincs működés növekedés nélkül. Az ingyen szerzett állami vagyon, a be nem fizetett adók és a sok felülszámlázott állami megrendelés hatalmas vagyont hozott a cégvezetőnek, de ezek után is, mindig kell az újabb ingatlan, az újabb gyártelep, ha éppen válság van, akkor is venni kell, növekedni. Sőt még a szexben is előjön ez a hozzáállás: »legközelebb hat lesz« – mondja az előző éjszakai szeretkezéseket számoló nőnek. Mindig baj az, ha az ember többre vágyik, mert egyszerűen ambiciózus?

Azt gondolhatnánk, hogy ez kapitalista törvényszerűség, holott talán alapból benne van az emberi természetben. Mindig egy picit többek akarunk lenni. Sőt, talán ez nem is csak emberi tulajdonság, nézd meg a kutyát, lelkesen viszi a szájában azt a csontot, amit már nem tud megenni, és elássa a kert sarkában, ő is felhalmoz. Azt hiszem a komfortérzetünkhöz szükséges ez a gyarapodás. A biológiánk is ezt mutatja, felnövünk, és amikor ez a biológia elér a csúcsra, nem tudunk mást tenni, külsőségekkel pótoljuk a gyarapodást. Az persze fontos kérdés, hogy az igényünk a növekedésre csak anyagi természetű, vagy van érzelmi, szellemi része is. A mostani túlzott fogyasztás, mondjuk úgy a habzsolás, ami a világban megfigyelhető, sajnos nagyon anyagcentrikus. Ha fenntartjuk a dichotómiát, hogy anyag és szellem áll szemben egymással, akkor most mintha az anyag nyerésre állna a szellemmel szemben. Hozzáteszem, sosem fog nyerni.

Nagyon eltolódott az arány, és ez nem a jól megélt életek felé viszi a sorsunkat. Az állandóan elégedetlenkedő, telhetetlen, dölyfös, öntelt ego jön elő egyre jobban az emberből. És én nem hiszem, hogy telihasú akarnokoknak kéne lennünk.

A könyv mélyén van egy nagyon komoly életvezetési kérdés, hogy tárgyként viszonyulsz a világhoz és az életedhez, vagy képes vagy érzelmileg is kapcsolódni hozzá. Az alapprobléma, amit a cégvezető kapcsán felvet a könyv: amikor minden tárgyiasult körülötted, kívülről nézel rá, és mint egy anyagot kezeled az életedet és nem úgy, mint amivel te egy közös egységet alkotsz, akkor minden, ami lényeges a világból, elvész.  Hiszen a lényeg mindig az érzelmi kapcsolódás és azonosulás. Az evidens érzelmi kapcsolódások a szerelmedhez, a gyerekeidhez, a barátaidhoz a tárgyias szemlélet következtében elkezdenek amortizálódni.

Azért ez nem csak magyarországi tendencia.

Persze, a magyar trendek mindig követik a világtrendet, akkor is, ha itthon mindennek van egy kis sztyeppeszaga. Tökre elcsodálkoztam, amikor sok évvel ezelőtt először láttam nyugaton lakótelepet, a mondjuk úgy rossz modernt. Addig azt hittem, ez kimondottan szocialista találmány. De nem, Harlem is tele van lakótelepekkel. Mindig ugyanazok a trendek mentek végig a világon, akkor is, ha mi zárt, diktatórikus rendszerben éltünk.

Erős NER-kritikát is kiérezni a regényből, »a várúr a többi rablóval beszerzőútra megy«, mondod például egy pontján. Mennyire kell közéletileg értelmezni a regényt?

Minden szöveget lehet közéletileg is értelmezni, de én nem írok közéleti ihletettségű szöveget. A regényben megfogalmazott kritika elég erőteljesen vonatkozik a gazdasági és politikai rendszerváltó elitre, de nem szorítkozik a jelenre, benne van az elmúlt harminc év. A könyvnek persze nem célja a rendszerváltás vagy az új rendszer felépülésének tényszerű bemutatása, bár elég sok szó esik róla, hiszen javarészt ekkor zajlik a cselekmény, ez a kor a reáliaalap. Amikor írok, engem alapvetően a személyes sors érdekel.

Tény, hogy rengeteg visszaélés történt az elmúlt harminc évben, mindenféle tekintetben, emberi, erkölcsi, gazdasági, politikai és sorolhatnám még, milyen téren. A könyvben is benne van, hogy a tízparancsolatból mindenki legalább hármat megszeg. Azzal, hogy létrehoztuk a kétpólusú Magyarországot, lehetővé tettük, hogy felmentsük a saját bűnözőinket, és amikor ezt megtettük, már hiába próbálunk bűnözőként hivatkozni a másik oldal bűnözőire. Innentől ez lehetetlen.”