„Amúgy is van bajom elég, mindenféle egészségügyi problémák és most még ez is. Gyanútlanul olvasgatom a kirendelt olvasnivalókat, és egyszer csak elém kerül egy bizonyos Milanovich Domi nevezetű hölgy(?) irománya, amely a hangzatos »Bujkálnom kell, mint az éjszakai állatoknak? A transz- és homofób törvénytervezetről« címre hallgat.
A szerzőről keveset tudunk – szinte semmit. Domi egy átlagos hölgy. Róla azt tudhatjuk, hogy Győrben nőtt fel és sportpszichológusnak tanult, egészen addig, amíg el nem kapta a gépszíj és fel nem csapott genderológusnak, és onnantól kezdve nem volt visszaút. Tanított az ELTE-n természetesen szexuális orientáció és nemi identitás témában, valamint Domi – a kis álláshalmozó – 2015 áprilisa óta projektvezetője Szövetségünk »Itt vagyunk« című országjáró kampányának, amely a vidéki LMBT-emberek láthatóságát igyekszik növelni. Bármit jelentsen is ez. (Amúgy kíváncsi lennék rá hogy hová tűnhetett a »Q« betű a felirat végéről, az előbb még ott volt. Vagy csak én emlékszem úgy. Rejtély.) Domi tehát éli a belpesti értelmiség megszokott életét. Jár minden felé, tüntet, aktivistáskodik és újságcikkeket ír. Tanít, nevel, szórakoztat.
Van abban mindenféle nyalánkság. Hosszas értekezések olvashatók benne mindenféle tudományosnak tűnő kérdésekről, csak azokról nem esik szó, hogy például hányan vannak ezek az esetek? Vajon a populáció mekkora részét érintik? Mert bizony gyanakszom, hogy igencsak szűkös az érintettek köre és még azok is igencsak vitathatóak. A helyzet az, hogy túl jól élünk, a fiataloknak kevés a valós elfoglaltsága. Sajnos a helyzet az, hogy teljesen mindegy, milyen hosszú az iskola, az csak a valós döntés elhalasztását eredményezheti. Nehéz valós feladatokat találni számukra, ahol nem az ivarszerveik a jelentik a fő problémáikat. Márpedig, ha nem történik valami, akkor még sokkal furcsább eseményekre is számíthatunk.”