Sport és tévé helyett: Exatlon

„A TV2 Exatlon című műsorának valóságshow-élménye valahol a Szomszédok utolsó és a Való Világ első évada közt rekedt. Erőltetett konfliktusok, természetellenes hangzású fecsegés és filléres motivációs dumák kellemetlenül hömpölyögve váltakoznak Palik László tónus nélküli rikoltozásával – a résztvevők azonosulhatatlanok, az úgynevezett verseny átélhetetlen.

Az önmagát ügyességi és extrémsport vetélkedőnek hirdető műsor olyan fokú másodlagos szégyennel terheli meg a hazai tévénézők pszichéjét, melyet az az örvendetes tény is alig enyhít, hogy Palik László ripacskodása végre méltó formátumot nyert: az egykori sportkommentátor a száguldó cirkusz futamainak közvetítésétől mára egy olyan cirkusz porondmesterségéig küzdötte le magát, ami sportversenynek röhejes, és még realitynek is kevés.

A műsor verseny és izgalom helyett hibátlan testű fürdőruhás csajok és srácok látványának élményét nyújtja, s miközben sportteljesítményt hazudik, nagyjából annyira vehető komolyan, mint a késő Kádár-kori köztévé Csepü, lapu, gongyola című vetélkedője: hiába nyeri meg valaki fölényesen – akár öt másodperccel – az akadálypályát, ez mindössze minimális előnyt jelent az elmaradhatatlan dobálózás teljesítése során.

E bohóckodást övezi az élete izgalmát színlelő Palik László rekedtre üvöltött hangja, valamint a versenyzők idomított szurkolása és arcoskodása. Amint megnyernek egy fordulót, rutinszerűen produkálják magukat a kamerának olykor vagány érdektelenséget demózva, máskor a Mortal Kombat valamelyik szereplőjét előadva. A szurkolás élménye minősíthetetlen: a csapattagok valami slágerre kínrímjeikkel aktualitást erőltetnek, hogy aztán tettetett szenvedéllyel elénekeljék – mintha Mészáros Lőrinc tévécsatonája hét drag queent a Fidesz választási gyűlésén az Édes Erdély, itt vagyunk kezdetű revíziós sláger előadására kényszerítene.

A műsor sikeres. Az emberek ma már nem nézik a tévécsatornák programjait, hisz ez azok értelmezését is feltételezné, hanem csak bámulják, épp ahogy a történelem kezdetén az ősember a tűzbe meredt. Ülnek a készülék előtt, megy ez a hulladék: strandélmény, napsütés, tetszetős testek – és ez elég is. Két évtizede a Duna Televízió élőben közvetített akváriuma még csak csekély nézettséget hozott – ma már kellő bulvárfelhajtással, némi marketinggel és egy néma Palik Lászlóval közönségsiker lehetne.”