Fehér bűn és bűnhődés, fekete büntetés

2021. május 03. 11:09

A George Floyd-jelenség útja az letartóztatási kísérlettől a szentté avatásig.

2021. május 03. 11:09
Kontra

„Képzeletbeli totalitárius államokról, rémálom-szerű disztópiákról írnak olyan szürreális történeteket, mint az afro-amerikai közösség elnyomásának szimbólumává, sőt, szentjévé vált George Floyd halálát követő eseménysorozat fejleményei.

Rögtön az elején rögzítsük is: szerintünk sincs rendben, hogy egy rendőri intézkedés lassú, fájdalmas, fulladásos halállal ér véget.

Simán el tudjuk képzelni, hogy gyűlölet és rosszindulat is munkált a rendőrben, miközben kilenc percen keresztül térdelt a levegőért könyörgő, intézkedés alá vont férfi nyakán. Az is világos, hogy rendőrök és egyéb állami/szövetségi hatóságok sokkal nagyobb arányban követnek el jogsértéseket fekete, latino gyanúsítottakkal, mint fehérek és ezt az aránytalanságot fel kell számolni. (igény van sokkal több fehér bőrű bűnözőre! A Szerk.)

Azonban a közösségi média erősítő hatásának következtében a bibliai Barabás óta talán George Floyd az első olyan köztörvényes bűnöző, akit ma már egyesek Jézussal emlegetnek egy lapon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
C.Dömötör
2021. május 03. 22:28
Nem az a baj, hogy egy koncepciós per lett, ilyen volt már ott, a jogi tévedések is ismertek. De az, hogy az ítélet minden nyilatkozó politikus szerint, a per előtt, egyértelmű volt, sokat elárul a jogállamról, amely innentől nem nevezhető annak. Az esküdtekről életrajzi adatokat közöltek a helyi újságok, ezáltal életveszélybe kerültek volna, egy másfajta ítéletnél. A most uralkodó elit világosan megfogalmazta, hogy milyennek kell a büntetésnek lennie. Méltányosságról szó sem lehetett, a BLM a szociális médián keresztül félreérthetetlenül mindenki tudomására hozta, hogy Amerika lángolni fog, ha nem a bosszú érvényesül. Igazságosságra nem gondolt senki. Ezért a rendőrt feláldozták, mivel fehér, büntetlen előéletű, és lobby nélküli.
bölcsbagoly
2021. május 03. 17:14
DE miért kell ezerszer cáfolt dolgokat felhozni (nyakon térdelés, meggyilkolás, fulladás, stb) mentegetőzésképpen? - a rendőrségi intézkedési szabályzatban alkalmazható fogás a nyak alsó része és a lapocka közti területre térdelés, ott nincs a légcső, sem nagy ütőért; - aki fulladozik az nem tud hangosan könyörögni, viszont belehaéhat a nagy mennyiségű kábitószerbe; - ameddig a delikvens ellenáll s nem adja meg magát, addig kell erővel nyugalomra kényszeríteni, pláne ha eg y130 kilós behemótról van szó; - mivel számarányukhoz képest sokkal több a fekete meg a latino bűnöző, nyilván sokkal többet is kell letartóztatnia a rendőrségnek mint fehért. A Kontrától egyenesebb hangvételű cikket várnák, nem ilyen jobbra-ballra nyalóst.
kulalak
2021. május 03. 14:20
A család a várostól kapott 27 millió dollárt. Akkor a rendőr majd eloszthatja a halmazati büntetés éveit a rendőrök között? Szvsz a szemet szemért, fogat fogért munkált az intézkedő rendőrben.
zakar zoltán béla
2021. május 03. 14:03
...a pokolig
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!