Mégis melyik igazságra tetszik gondolni, Marika néni? Az SZDSZ szelektív igazságára? Arra, hogy a magát liberálisnak hazudó párt és holdudvara csak úgy hemzsegett a pártállami vezetők és komcsi kollaboránsok gyerekeitől? (Pető, Bauer, Vásárhelyi, stb.)
Netán arra az igazságra, amelynek jegyében már a 80-as évek végétől elkezdték a pártállam legrafináltabbjai kiválogatni, és számukra kedvező módon megsemmisíteni az ügynökaktákat? Mondjuk úgy: a pesti legenda szerint, a rendszerváltoztatás környékén például ismert SZDSZ-közeli értelmiségiek pincéjében is nagyüzemben ment a szelekció, a legkínosabb akták ledarálása...
Arról az undorító csúsztatásról nem is beszélve, amilyen eszközökkel a mai baloldal át akarja tolni a döglött lovat a saját térfeléről a másik oldalra. Aljas módon azt hazudva, hogy a mezei ügynökök - akiket az esetek túlnyomó többségében kőkemény zsarolással, kényszerítéssel szerveztek be, s akik aztán vagy együttműködtek, vagy nem - volnának a pártállam legnagyobb bűnösei. Véletlenül sem azok a kommunista gazemberek, akik ezt a velejéig rothadt, gyilkos rendszert kiötlötték és üzemeltették, ugye Mary Vasarhelyi?
De ezek az identitászavaros, kommunista gyökerű, majd hirtelen haladó szélsőliberálissá vedlett uszítók most Karikó Katalint alázzák. Éppen ők. Akiknek a gyilkos, kollaboráns felmenői miatt a Karikó Katalinhoz hasonló nagyszerű magyarok, 1956 után százezrével menekültek el a hazánkból.
Minden patrióta magyar nevében üzenem Karikó Katalinnak: nagyon büszkék vagyunk rá, és kérem, ne gondoljon nehéz szívvel Magyarországra, néhány hangoskodó, beteglelkű, megrögzött magyargyűlölő miatt!”