Hitler 175 cm, Churchill 168 cm

„Ami történt, nem nagy ügy. Mondhatni, kicsi. Elhangzott egy nyilatkozat, ahol a magas termetű, karcsú testalkatú fia­tal politikus úgy hasonlította össze magát egy másik politikussal, hogy annak kevésbé szálfa alkatát emlegette a vele való összehasonlítás végett, nem hagyva szó nélkül utóbbinak a testsúlybéli többletét.

Nem életmódmagazin táplálkozási és sportolási rovatába ment a nyilatkozat, hanem neves nyugat-európai politikai újságba. Innentől ez a szimplán ostobácska megszólalás rögtön más áthallásokat erősít fel, mint egy szimpla divatcsevej.

Adolf Hitler (175 cm), utóbbi Sir Winston Churchill (168 cm), a második világháború győztes brit miniszterelnöke. (Előbbi ötvenhat évet élt, utóbbi kilencvenet.) Ha kettőjük életútját nézzük, vajon van-e épeszű ember, aki fitneszszempontokat egyáltalán megemlít egy történelmi összehasonlításban? Költői kérdés. Saját szakmai praxisomból az jut eszembe, amikor a kilencvenes években képszerkesztőként dolgoztam a Magyar Nemzetnél. Hoztak karikaturisták mindenféle képeket, igyekeztem lehetőség szerint minél többeknek lehetőséget adni, próbáltam a lap cikkeihez illő ábrákat beszerkeszteni. Barátságos, kedves, segítőkész voltam, de volt, amit nem engedtem. Amikor olyan rajzot hoztak, ami egy embert megalázó, méltatlan mivoltában próbált megmutatni. Semelyik politikai irányban nem fogadtam el ilyet. Két példa jut eszembe: amikor Horn Gyula hajdani miniszterelnököt satnya kutyaként rajzolták le, amint épp kolbászt lop a hentesboltból, a másik pedig Csurka Istvánt mutatta, elszabadult, túlsúlyos, mocsokban meghempergett vaddisznóként. Szó se róla, lehet közszereplőket kritikusan ábrázolni, de nem személyi mivoltuk adottságain gúnyolódni. És nem is testi alkatuk méregetése a kulcs jellemük megfejtéséhez.

Krúdy Gyula írja, hogy az a férfi, akinek negyven fölött nincs pocakja, az nem komoly. Óva is inti a nőket, hogy a »zörgő csontú« ifjoncoknak higgyenek.”