Geopolitikai feszültséget importál az ellenzék

„A Biden-adminisztráció hivatalba lépése látványos lökést adott az európai baloldali-liberális pártoknak – ennek laboratóriumi megvalósulásának éppen Magyarország tekinthető. Egyfelől, mert itt a demokrata adminisztrációk és a baloldali ellenzék korrelációja jelentős múltra tekint vissza (2013–14-es Goodfriend-misszió, kitiltási botrány, Obama 2016-os megnyilatkozása a Hóman-szobor kapcsán), másfelől, mert míg Ukrajnában Washington a kormánytámogatásban egészen a kabinetek személyi összeállításáig és Kijev háborús politikájának ösztönzéséig is hajlandó elmenni, addig Magyarországon (más nyugati országok külképviseleteivel együtt) újabban még az ellenzéki pártok taktikai megsegítésétől, sőt médiája finanszírozásától sem riad vissza.

Együttműködésre kész szervezetek és szereplők márpedig szép számmal akadnak: valakik komoly nemzetközi NGO-karrierrel rendelkeznek (Jávor Benedek, Szabó Tímea), mások születési helyük, tanulmányaik és ösztöndíjaik révén kötődnek ezer szállal külföldi kapcsolatrendszerekhez, akár szolgálatokhoz (Momentum-káderek), egyesek pedig angol nyelvtudás híján is olyan nyilatkozatokra ragadtatják magukat, mint Budapest főpolgármestere, aki gründolt már közép-európai ellenzéki fővárosszövetséget, nevezett ki magának New Yorkba (?) helyettest és alapított városdiplomáciai akadémiát. Karácsony Gergely 2021. március 3-án egyenesen  kijelentette: »Meggyőződésem, hogy az új amerikai adminisztráció politikája az egész világon pozitív hatásokkal jár majd, legyen szó akár klímavédelemről, akár a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos nemzetközi koordinációról, akár a jogállamiság és a demokrácia védelméről.«

A magyarországi ellenzék főbb témái között rendre megtaláljuk a kínai (Budapest–Belgrád-vasútvonal, Fudan-kampusz) és az orosz (Nemzetközi Beruházási Bank, Paks II) beruházások szakmaiatlan ellenzését, ugyanakkor pedig a szuverenitáscsökkenéssel járó eurointegrációk kritikátlan támogatását (euró, Európai Ügyészség, közvetlen településfinanszírozás). Ezzel szemben a kormány a mindenkori magyar nemzeti érdek és nem ideológiák vagy más országok elvárásai szerint gyakorolja a felelős külpolitikát: onnét vesz gázt, ahol eladnak és el is lehet juttatni hozzánk, ott vesz vakcinát, ahol van belőle, főszabály szerint pedig mindenkivel kereskedik és sehol sem avatkozik belügyekbe.

A 2000 óta látható »színes forradalmak« valójában a hibrid hadviselés egyik eszközét jelentik – amint Miša Đurković megállapítja. Első generációjuk sikerei (Jugoszlávia, Ukrajna, Grúzia) és második nemzedékük levonulta (»arab tavasz«, Ukrajna, Macedónia, Örményország) után kifulladóban vannak, így mostantól a »forradalmi szubjektumot« minél inkább elrejtik, kiszervezik, az operatív megvalósítást pedig az eddigieknél is jobban proxykra, azaz helyettesítőkre bízzák, akik csupán »teszik, de nem tudják« (Marx). Az efféle »hasznos hülyék« (Lenin) már nem igényelnek költséges CANVAS-kiképzéseket és akár a dekonspirálódás veszélyével járó nagykövetségi borítékátadások is szükségtelenek, hiszen eleve olyan politikai csoportosulásokról van szó, amelyek tagjai a mindset szintjén teljesítik egy »külföldi szolgálatban álló párt« (Gramsci) minden ismérvét. Nem kell kinevelni őket: így jönnek világra. Egy transzpolitikai projekt eredményei, amelynek kulturális tenyésztalaja a global culture, a nemzetközi oktatási hálózat és a kozmopolita attitűd.”