Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Akkor vagyunk a leginkább megvezethetők, amikor a legokosabbnak hisszük magunkat.
Mint azt már a választások éjszakáján vagy az egyetemi tárgyfelvételi időszakokban megszokhattuk, a mindenkori magyar állam valamiért utál szervereket vásárolni. Nincs mentség és nincs magyarázat arra, hogy a valasztas.hu rendszeresen lehal, hogy azon az istenverte Neptunon meg a bejutási kísérleteken már az is röhög, aki soha közelében sem járt magyar egyetemnek; ahogy a pénteki regisztrációs lehalást sem lehet csak úgy könnyedén tudomásul venni.
– ha ez az atomerőműveknél meg a metróban egyértelmű, akkor kéretik alkalmazni az online infrastrukturális rendszerekre is. Ez egy olyan téma, amelyben teljes mértékben indokolt bezzegnyugatozni – tapasztalatból mondhatom, hogy a Bécsi Egyetemen annyi ember vesz fel tárgyat egyszerre, amennyinek jólesik, az Egyesült Államok választási adatszolgáltatása pedig olyan, hogy nem csak a belföldi sajtót, hanem a világ millió pontjáról egyszerre rácsatlakozó számtalan érdeklődőt is ki tudja szolgálni. Ha ők meg tudják csinálni, nekünk is menni fog.
De eddig és nem tovább tart a pénteki napért az állam felelőssége. Egy magát jobboldali néppártnak tartó ellenzéki formáció képes volt április 30-ából azt a következtetést levonni, hogy „a magyar emberek tegnap az oltópontok előtt megtartották az igazi nemzeti konzultációt”, azaz a nép végre az arcába vágta a sinomán Fidesznek, hogy Fájzert kér, nem kínai kotyvalékot. Ezt kapd ki, Vitya, ennyit érsz! Az ellenzéki média természetesen örömmel átvette a narratívát, és Drakula-mosollyal trombitálta világgá, hogy győzött a dicső Fájzer, megbukott a szar kínai.
Hogy a Jobbik melyik kő alól bújt elő péntek este, azt persze nem tudni. Soha nem volt kérdés, melyik a legnépszerűbb oltóanyag, sem Magyarországon, sem másutt. Igen, a minden bizonnyal kiváló Pfizer/BioNTech-vakcina a megfelelő helyen és a megfelelő időben lefolytatott, bőven 90 százalék fölötti hatékonyságot mutató klinikai tesztjének, a jellemzően némi szúráshelyi fájdalomban kimerülő mellékhatás-spektrumának, valamint igen sikeres médiakampányának köszönhetően világszerte a legjobb vakcinaként él az emberek fejében, és nem is kérdés, hogy melyik az a vakcina, amivel a legtöbb embernek volna kedve oltakozni.
Persze, hogy ez nem kérdés – de nem ez volt a kérdés. Az volt a kérdés, hogy
És a válasz – bármily meglepő – nemleges. Ha februárban (vagy márciusban, áprilisban, esetleg éppen pénteken) bekopogott volna Hegyeshalomnál húszmillió dózis Pfizer-vakcina, hogy szeretne a magyarokba költözni, Szijjártó Péter sem pazarolta volna drága munkaidejét egyéb vakcinák beszerzésére. Nem azért nincs elég Pfizer, mert a magyar kormány nem integet Ferihegyen minden érkező szállítmánynak, hanem azért, mert hiába jön sok, nem jön elég. A magyar kormány minden egyes Pfizerre lecsapott, amire csak le tudott csapni, de a homokba köpve még több százezer adag Pfizert rajzolni egyetlen kormány sem tud.
Arról sem ők tehetnek, hogy csak a Pfizer végzett átfogó klinikai tesztelést krónikus betegek, kismamák és 18 év alattiak körében, azaz jelenleg őket csak ezzel lehet oltani.
Óh, fájdalom.
Mellesleg: nem éppen az a kritikája a keleti oltóanyagokkal szemben a Demokrata Párt magyarországi melléküzemágának, hogy azok állítólag ismeretlen eredetűek, illetve ellenőrizetlenek? Most valahogy mégsem záporozik a baloldalról a dicséret a kormány felé, hogy a Pfizert félreteszi azoknak, akiknek egyelőre csak azt ellenőrizték, ehelyett csak nyafogás van, hogy mindenki másnak miért nem jut, meg süket duma arról, hogy ha olyan szar a Pfizer, miért azt adják a fiataloknak. Azért, mert csak azt szabad. A többieknek pedig nyugodt szívvel ajánlhatná akár az „európai magyarok” pártja is a tökéletesen eurokonform AstraZenecát – de furcsa módon nem teszi.
Aki pénteken ott állt a tömött sorokban az ország oltópontjai előtt, átélhette az autentikus európai uniós vakcinaélményt: a kevés oltást, a hosszú sorokat és a könyökölgetést egymás elé. Magyarország oltási programja épp azért sikeres, mert nálunk van kiút a Pfizerre való tehetetlen várakozásból.
valami olyasmivel, amivel csak az orvos- és járványtudományi ismeretekkel kevéssé rendelkező sajtónak meg a gyógyszeripari konkurenciának van problémája, az olyan szakembereknek, akik láttak már közelről vakcinát, nincs. De az alternatív lehetőségeket senkire nem tukmálják, aki Európa nyugati részével együtt szeretné kivárni, amíg megjön a Pfizer, retorziók nélkül megteheti.
Ezért igazán nem érdemes szidni a magyar oltási programot – amiből nálunk nincs elég, abból máshol is hiány van, ami viszont nálunk választható, azt nem kaphatják meg a németek, a svédek vagy az angolok.
És ha már svédek és angolok: Svédországban az oltóponton tudja meg a páciens, milyen oltást adnak neki, ha pedig emiatt nem kéri, 7000 forintnyi koronát fizet. Nagy-Britannia egészségügyi rendszerének honlapja kerek perec közli, hogy nincs szabad vakcinaválasztás, az ország pedig jórészt az AstraZenecára támaszkodva lett a nyugati világ átoltottsági rekordere.
Mindezen körülmények között többórás sorokat kiállni a Pfizerért, majd a közösségi médiában pampogni, hogy miért nem ad az Orbán Fájzert, ha a népnek láthatóan az kell, csak egy dolgot bizonyít: hogy a magyar nép erre fogékonyabb része úgy bedőlt egy gyógyszeripari marketingkampánynak, mint annak a rendje. Elolvasták a fél- és negyedtudású újságírók fogalmazványait, meghallgatták az ellenzéki egészségügyi „szakpolitikusok” propagandáját, megrémültek a fogamzásgátlóhoz, a cigarettához és úgy nagyjából bármihez képest statisztikailag inszignifikáns mértékű vérrögképződéstől meg a kínai nagypolitikát a kínai gyártású oltásokkal összemosó szólamokat (a géped, amin írsz, a ruhád, amiben vagy, a kütyüid a lakásban vajon honnan vannak?), és úgy határoztak, hogy a Fájzeren kívül minden szar.
Pont az a szektás megvezethetőség vezérelte a döntésüket, mint azokat a bölcs tinilányokat, akik a csillogó kiharapott alma látványából már pontosan tudják, hogy az iPhone-on kívül nincs a világon jó telefon.
a fertőzés továbbadását pedig szinte kizárják. Ezt már mindegyikről tudni – azt pedig, hogy egymáshoz képest melyik milyen, majd az oltási kampány végén tudjuk meg, az oltottak fertőzési számarányaiból.
Hogy a most alkalmazott háromféle technológia közül végül melyik lesz hosszú távon hatásos az új koronavírus és különböző mutánsai ellen, azt ma senki nem tudja. Nem lehet ma újságcikkekből, szakértői nyilatkozatokból kikövetkeztetni, hogy melyik vakcina jobb a másiknál. Csak azt lehet újságcikkekből megtudni, hogy melyik vakcinagyártó költ többet kommunikációra. Ez a sajtó által mérhető egyetlen mérőszám. Minden más még a csillagokban van.
Az a gyógyszergyár pedig, aki sikeresen el tudta hallgatni, hogy dicsőséges, világverő, mindennél nyugatibb vakcinájának köze van a kínaiakhoz, minden bizonnyal nagyon sok pénzt szórt el a sajtóban. Valószínűleg jelentősen többet, mint az érintett kínai cég, a Pfizerrel együttműködő BioNTech-hel együttműködő Fosun Pharma, mert azt valamiért nem sikerült a médiának megírnia, hogy a Fosun tulajdonolta másik gyógyszergyár bizony fejlesztett egy másik vakcinát is. Igen, kitalálják, a Sinopharmot.
Az pedig minden bizonnyal egy teljesen reális forgatókönyv, hogy ugyanaz kínai a cég egyik kezével részt vesz a világ legjobb nyugati vakcinájának fejlesztésében, a másikból pedig kienged egy megbízhatatlan vackot. Hihetőnek hangzik, ugye?
A globális gyógyszeripar Kínától Amerikáig megy előre a maga útján a tudományos és üzleti együttműködésben, itt a magyari végeken meg Állatfarm szintű érvekkel dobálózunk, miközben az egészségünk a tét.
A média a második legmocskosabb iparág a világon a gyógyszerbiznisz után, mi pedig akkor vagyunk a leginkább megvezethetők, amikor a legokosabbnak hisszük magunkat. A magyarok egy része bekajálta, hogy a Pfizer jó, a kínai pedig rossz. Kár volt. De nem gond – amíg a következő adag Pfizer megjön, lehet gondolkodni.