Vajon mit olvas Von de Leyen asszonyság, az Európai Bizottság elnöke? Ezen töprengtem a minap. A töprengés oka az EU-s vakcinaakció sikeréről szóló leyeni tétel volt. És azért is töprengtem rajta, mert tudjuk, hogy a politikusoknak vannak meghatározó olvasmányélményeik – már nem a gyermekkori leányregényekre, indián- és kalóztörténetekre gondolok, hanem azokra, amelyek a politikához való hozzáállást, a politikacsinálásban való jártasságát alakították.
Van az a téves elképzelés, hogy a politikus politológiát és politikaelméletet tanult,
nagy politikafilozófusokat kellene olvasgatnia, valamint megfogadni a szabadon lebegő értelmiségiek tanácsát. Az értelmiség, ami a politikus fülébe sugdos, kis angyalkaként vagy ördögöcskeként végzi e tevékenységét, kezében friss olvasmányélményekkel és klasszikusokkal. Utóbbiak persze most épp újraíródnak, legalábbis nyugaton, de nálunk még van raktáron a nyolcvanas évekből, az elvtársak itt már előre kicenzúrázták a klasszikusokat, kihúzták Istent, betették az osztályharcot. A kortársak meg bizonyára a szociológiai folyóiratok világmegváltó igényű, ám depresszív hangvételű tanulmányait jelentik, Replika & Co.
Tehát az értelmiségi szabadon lebeg, mint angyalka vagy ördög, és így egyszerre tudja lenézni a politikust annak műveletlenségéért (hiszen nem olvassa a legújabb Q1-Q2 vakonduplalektorált folyóiratok tanulmányait, és sugdosni a fülébe a megváltó igét, mely alászáll a mennyből, azaz kipattan a lebegő fejből).
Ha a politikusnak van esze, akkor a hallása sugdosás közben szelektív, vagy olyan értelmiségiekre hallgat, akik nem lebegnek szabadon, hanem be vannak gyökerezve, de az már ugye nem függetlenség.