Hazug, méltánytalan, voluntarista

2021. május 15. 12:04

Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.

2021. május 15. 12:04
null
Facebook

„Orbán szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában a médiában sokszor emlegetett aktuális mondandója mellett csak úgy mellékesen megismételt két, korábbról már ismert üzenetet. Ezúttal is elmondta, hogy az ellenzék, »a magyar baloldal a járványügyben csúfosan leszerepelt, túlságosan messzire mentek, nem segítettek, hanem csak ártottak«. És tovább: »azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, hogy ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani«.

Ha ő ismétel, én is elismétlem, hogy ez egyáltalán nem igaz. A védekezés szervezése annak dolga, akinek kezében van a végrehajtó hatalom. Országosan ez a kormány. Országosan az ellenzéknek nem a kormány intézkedéseinek támogatása, hanem értékelése és bírálata a dolga. Márpedig van mit bírálni azon, amit az Orbán-kormány járványügyben tett illetve nem tett. Immár több, mint egy éve bírálja az ellenzék, hogy az Orbán-kormány más országokhoz képest keveset tesztel, és a tesztek csak azok számára ingyenesek, akiknek már tünetei vannak. Ha valaki például azért kíván tesztet csináltatni, hogy merjen-e találkozni idős, beteg rokonával, ezt csak sok pénzért teheti meg. Ez fékezi a védekezést, mint ahogy fékezi az is, hogy aki saját vagy családtagjának pozitív tesztje miatt nem megy dolgozni, az nem kap száz százalékos táppénzt, és ezért sokan inkább bemennek a munkahelyükre. Hogyne bírálná ezért az ellenzék a kormányt? Ez a dolga, ezért küldték választói a parlamentbe! Mint ahogy azért is joggal bírálta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltanak Magyarországon, hiszen ez sokféle kockázattal jár. Ma sem tudjuk, hogy mennyire hatékony a Sinopharm vakcina, ellentétes értékelések vannak erről. Azért a másfél-kéthónapos előnyért, amit az oltási kampányban szerzett így a kormány, nem érte meg felrúgni a védőoltások alkalmazásának nemzetközi normáját. A csak jóváhagyott vakcinákkal történő, valamivel lassúbb oltási folyamatnak nem kellene jelentene több megbetegedést, több halottat jelentenie, ha a más országokban látotthoz hasonló mértékben alkalmazták volna a tesztelést, a kontaktuskövetést, a karantént.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban. Márpedig az ellenzékiek által vezetett önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a védekezéshez: védőeszközöket szereztek be az egészségügyi és szociális intézmények számára, tesztelték az ott dolgozókat és a lakosokat – vagyis azt tették, amit a kormány elmulasztott megtenni –, segítették az oltási kampányt, ha a kormány hagyta. Vagyis Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tothpal
2021. május 16. 15:27
A "szemenszedett hazudozásról" Ön sokkal többet tud, mint bárki...
VeJoLa
2021. május 16. 14:51
.örmös.auer! Körömszakadtáig is próbálozhatsz, mégis a körmödre ég az okoskodás, ha hazugságból fonod körmön!
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. május 16. 11:09
Geréb is részt vett a Pál utcai fiúk kalandjaiban.
Tehetős Totó
2021. május 16. 10:50
Felháborító! Már hogy ne venne részt...hiszen az ellensúly fontosabb, mint a kormányzás! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!