A mai főpolgármester el sem ment a stadionavatóra

2021. május 05. 13:08

Az 2019-ben elkészült szuperstadion neve Puskás Aréna, amit követnie illene a megálló nevének.

2021. május 05. 13:08
Szöllősi György
Szöllősi György
Facebook

„Azok után, hogy MLSZ sajtófőnökként indított kezdeményezésemre az első Orbán-kormány 2002. április 2-án úgy döntött, hogy a volt Népstadion felveszi az akkor 75 éves Puskás Ferenc nevét, sokáig hiába kértük, hogy a BKV-megállót is nevezzék át. A Demszky-féle városvezetés és a gyalázatos emlékű földrajzi nevek bizottsága (vagy mi) mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Előbb a költségekre hivatkoztak, majd kitalálták és bevezették a nagyon béna »Stadionok« elnevezést, csak azért, hogy ne kelljen kiírni a Puskás nevet.

Amiért nyolc évig reménytelenül és eredménytelenül küzdöttünk, az aztán 2010 után pár hét alatt megoldódott, Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató és Tarlós István főpolgármester jóvoltából: a Stadionokat mindenütt haladéktalanul átírták Puskás Ferenc Stadionra. Ma reggel erre metróztam a Csisztu Sport Cast forgatására igyekezve.

Halkan jegyzem meg, hogy a Népstadion helyén épült, 2019-ben elkészült szuperstadion neve Puskás Aréna, amit követnie illene a megálló nevének. Illúzióink azonban ne legyenek, az ugyanebben az évben megválasztott mai főpolgármester el sem ment a stadionavatóra, sőt az építkezés leállításának ígéretével kampányolt...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klezsola
2021. május 07. 00:39
Szar Szöllősi megint hazudsz! Nézz inkább tükörbe pogácsás Gyurka! Beszélj inkább arról, hogy mennyit loptak belőle Viktorod és haverjai!
civis72
2021. május 06. 12:42
Kevés nevetségesebb dolog van egy fogatlan moslékszektásnál amikor vicsorogni próbál
nyugalom
2021. május 05. 22:30
Kamugeri nem mert odame ni, meg egyebkent sem tudja, milyen a labda! De minelnök jelölt! Egy sunyi gazember proli!
Kristály
2021. május 05. 21:00
A főpolgármester műveltségét és agyi állapotát mutatja = 0. Csak rombolni tud tudnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!