Van sapka, nincs sapka – most a vakcinaigazolvány nem tetszik a TASZ-nak

2021. április 29. 07:31

A TASZ már nem csak az emberi jogokhoz és a szólásszabadsághoz ért, hanem a járványtanhoz és az orvosláshoz is.

2021. április 29. 07:31
null
Szilvay Gergely
Mandiner

Diszkriminatív, egyben az Alaptörvénnyel is ellentétes a vakcinaigazolvány – tette közzé véleményét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Az indoklásból azonban az derül ki, hogy valójában nem magával a védettségi igazolvánnyal van baja a TASZ-nak, hanem hogy esetleg az is megkaphatja, akinek még nem alakult ki a védettsége, mivel: „A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni.”

Nos, mindenekelőtt:

érdekelne a TASZ véleménye az EU tervezett vakcinaigazolványáról is.

Vajon ellentétes lesz-e a TASZ szerint az uniós védettségi igazolás az EU alapszerződéseivel? Csodálkoznék, ha így lenne. Addig is leginkább az látszik, hogy politikát csinálnak a vakcinaigazolvány ügyéből.

Az is izgalmas, hogy a TASZ már nem csak az emberi jogokhoz és a szólásszabadsághoz ért, hanem az egészségügyhöz és az orvosláshoz is. Azt ugyanis, hogy pontosan mikor alakul ki a védettség, jelen állás szerint nem tudjuk megmondani mindenkire vonatkozóan. Vannak tendenciák, trendek, de láthatóan maga az orvostársadalom is bizonytalan – és joggal az, hiszen az elméleteket még most fogja igazolni vagy cáfolni a gyakorlat. Ráadásul személyenként is változhat a védettség kialakulásának és megmaradásának  időtartama. 

Nehéz egymással versenyző védettségi elméletek között igazságot tenni. Ilyen szempontból az lenne talán a TASZ ízlése számára a megfelelő, ha mindenki pontosan akkor kapná meg a védettségi igazolványát, amikor kialakul benne a védettség, nem is előtte, nem is utána. És ezt mégis hogy lehetne megvalósítani?

A valóság és a józan ész talaján állva talán mindenki kibír pár hétnyi bizonytalanságot, utána úgyis szinte mindenki védett lesz, akit beoltottak vagy aki mostanában esett át a koronavíruson.

A TASZ problémája tehát ideiglenesen áll fenn, és hamarosan magától meg fog oldódni.

Bármennyire is toljuk a legteljesebb egyenlőség ideológiáját, számos esetben jogos és természetes az emberek közti megkülönböztetés, különböző tulajdonságaik alapján. Például aki oltatlansággal veszélyeztet másokat, annak számot kell vetnie azzal, hogy kizárhatják innen vagy onnan. Vannak az egyéni szempontoknál magasabb, közösségi szempontok is. 

A vakcina ingyen van (pedig nem olcsó), és még csak nem is kötelező egyiket vagy másikat elfogadni: senki nem mondhatja, hogy nincs lehetősége csatlakozni az oltakozottak közt fennálló egyenlőséghez. Az oltottsági privilégiumokat könnyen, gyorsan, ingyen meg lehet szerezni, ennél jobb ajánlattal most nem tud szolgálni sem a magyar kormány, sem az EU. Aki nem él e lehetőséggel, az magára vessen. 

Az a tippem, hogy ha valamilyen módon a kormány megtalálná a módját, hogy kötelezővé tegye az oltakozást, és így alakulna ki az oltási egyenlőség,

akkor a TASZ azonnal a kötelező oltakozás ellen tiltakozna. 

Mert tudjuk, az emberi jogi aktivisták univerzális, reneszánsz emberek, akik mindig mindenkinél – még a járványszakértőknél és az orvosoknál is – mindent jobban tudnak.

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2021. május 01. 07:27
A TASZ egy 39 fős, mondanom sem kell, jogászokból, szociológusokból és bölcsészekből álló szerveztet. A publikus költségvetésének is 75%-a külföldi forrásból származik. Tehát, egy széles társadalmi bázisú civil szervezet... Nézem Gervai Nóra aggályait: Ezek szerint, ha 60%-os oltottság alatt az igazolvánnyal könnyebben mozogsz, az diszkriminatív, tehát jogtalan a léte, 60% fölött meg szükségtelen. 60% alatt szerintük inkább a segélyek és táppénz növelésével kell megoldani a problémákat. Értem. Tehát, TASZ-éknál: 1, Nem a betegség megelőzése a fontos, hanem a segélyek, a támogatások és a táppénz. (A halottak tényleg nagyon örülni fognak ezeknek.) 2, A gazdaság további fékezése a fontos, a kilábalás lassítása, a károk elmélyítése. Ügyes. Úgy kellenek nekünk, mint egy falat kenyér... Ha bármiféle előnyök biztosítása diszkriminatív, akkor azonnal törvénytelen minden szállodalánc meg légitársaság klubkártyája, a házak körüli kerítésekről nem is beszélve. Abszurd. Amikor ezek az agyatlan barmok az oltási igazolvány léte és jogosítványai ellen protestálnak, akkor lényegében a többi ember lesz..rásához való jogot követelik maguknak. Ilyen jog viszont nincs. Az egészségügyi rendszer túlterhelése sem az egyéni szabadságjogok része. Nézem a kommentelőket, és elképedve látom még mindig a mindent jobban tudó, mindent agyonokoskodó sok diplomás virológusokat és vakcina szakértőket. A tágabb környezetemben egy pár ilyen már kiválasztódott, szimplán a halálba okoskodták magukat. Hát, csak hajrá! De jó, hogy nem ti kormányoztok !!!
JohanWick
2021. május 01. 00:46
"Például aki oltatlansággal veszélyeztet másokat, annak számot kell vetnie azzal, hogy kizárhatják innen vagy onnan." És akkor mi van ha be vagy oltva??? Attól még mindig megfertőzhetsz másokat szóval teljesen kamu ez a téged nagyon meg akarunk védeni maszlag. Persze mert hirtelen annyira fontos és számít évente az az átlag 8000fő halál esete miközben itt mellettünk Ukrajnában ölik egymást az oroszokkal vagy 3.-ik világban hullanak az emberek mint a legyek mert nincs semmi közszolgálat kiépítve: orvosok, rendőrök, katasztrófa elhárítás, környezetvédelem stb... normális állam ami védené őket. Semmi másról nem szól a világ: startupok, pénzszerzés márpedig itt eluralkodott nagyon a pénz és hatalom éhség már az igazság senkit se érdekel. "Ukrán háború- Ötvenezer halott A német hírszerzés becslése szerint feltehetően csaknem ötvenezer ukrán katona és civil halt meg eddig a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban, " "Védelmet nyújtanak a védőoltások a megbetegedés ellen? A védőoltás nem akadályozza meg teljes biztonsággal a megfertőződést, egyeseknél még akár panaszokkal járó betegség is kialakulhat, védőoltás mellett ennek esélye azonban sokkal kisebb. A súlyosabb megbetegedés elkerülése a cél, ezt figyelembe véve pedig a 70-90 százalékos védettség nagyon jó eredménynek számít. A védőoltások mérséklik a tüneteket és remélhetőleg jelentősen csökkentik a súlyos megbetegedések előfordulását. Lehet-e vírushordozó egy oltott személy? Több szakmai kérdés nyitott még a koronavírus elleni védőoltások kapcsán. Arra vonatkozóan nincs még elegendő adat, hogy hogyan befolyásolja az oltás a vírus terjedését. Az elmondható, hogy a megbetegedés kialakulása ellen jelentős védelmet nyújt, azt azonban még nem tudjuk, hogy az oltott, de akár tünetmentesen vírust hordozó személy képes-e továbbadni (és milyen erősséggel) a vírust a környezetének."
molnarat
2021. április 30. 14:10
Azért adnak a legtőbb oltásból (kivéve a JohnsoncJohnson félét) kettőt, mivel a kettő adag beoltását követően áll be a teljes védettség (már a teljes abban az értelemben, amit statisztikai hatásként kimutattak). A Sputnik esetében ezek még nem is azonosak. A cikk állításával ellentétben tehát ebben nincs igazán vita. A TASZ-nak van igaza, bármennyire is fáj ez bárkinek.
Robur
2021. április 29. 21:08
Nekem se, pedig nekem van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!