„A bizottságtól és az Európai Parlament egyes frakcióitól érkező, szűk látókörű vádaskodások mellett az Orbán-kormánynak meg kell küzdenie a magyarországi baloldallal is, amelynek tagjai az emberek védelme érdekében tett konstruktív észrevételek és támogató vélemények helyett bizonytalanságot ébresztenek az életmentéshez elengedhetetlen oltóanyagokkal szemben. Valótlanságokat állítva pergőtűzzel támadják a vakcinák hatékonyságát igazoló hazai szakvéleményeket, figyelmen kívül hagyják a nemzetközi tapasztalatokat és tényeket, és ezzel együtt a magyar szakemberek kitartó és magas színvonalon végzett munkáját sem ismerik el. Ismét a józan ész talaján állva el kell ismernünk, hogy olyan, az oltás szempontjából mintaállamnak számító országok, mint Izrael, időben tettek lépéseket a vakcinabeszerzés terén, és határozott ütemben haladnak a teljes átoltottság felé, ezáltal pedig az ország polgárai visszakaphatják a vírus előtti, normális életüket.
Mindemellett az általánosan »keletink« nevezett oltóanyagokra is teljes oltási programokat építenek fel egyes államok, ezért megalapozott az a vélemény, hogy minden, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcina biztonságosabb – érkezzen az Nyugatról vagy Keletről –, mint a betegségnek áldozatul esni. Ezért nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy minden élet számít, és minden egyes beadott oltás lépésenként vezet vissza minket a vírus előtti világba. Magyarországon ezt a hazai és uniós ellenszél dacára hamarabb érhetjük el, mint más tagállamok. A vakcinák hatékonyságának vizsgálata mellett a regisztrációs rendszer is jelesre vizsgázott, hiába támadták annyian a baloldali berkekben. Az igazság beismerése helyett ezzel is csak kétkedéssel vegyes félelmet és elbizonytalanodást próbáltak ébreszteni az emberek szívében, amelyre egy ilyen súlyos helyzetben vajmi kevés szükség van. A magyar oltási program bizonyított, és ütemesen halad előre.