Ne vessék meg azokat, akik engedték iskolába a gyerekeiket!

2021. április 20. 17:13

A balliberálisok nyitásellenes politikája azt sugallja, hogy felelőtlenek azok a szülők, akik visszaengedték a gyerekeiket az intézményekbe.

2021. április 20. 17:13
Dúró Dóra
MTI-OS

„A Mi Hazánk lezárásellenes pártként tiltakozik az ellen, hogy bárki megvesse azokat a szülőket, akik engedték iskolába a gyerekeiket. A balliberálisok nyitásellenes politikája azt sugallja, hogy felelőtlennek tartják azokat a szülőket, akik a nyitás után visszaengedték a gyerekeiket az intézményekbe.November végén hatezer felett volt a napi új fertőzöttek száma, és oltás sem volt még kilátásban sem, mégsem voltak zárva a felső tagozatok sem, míg most már háromezer alatt alakul ugyanez a mutató.

Kezdettől fogva egyedüli pártként ellenezte a Mi Hazánk az észszerűtlen lezárásokat, és most is következetlennek tartanánk a további teljes zárást, hiszen novemberben még senkit nem is oltottak, és a napi fertőzésszám is sokkal magasabb volt, tehát jobban terjedt a vírus, mégsem tartotta senki indokoltnak az iskolazárat. Akkor most miért harcol ezért a baloldal?

Figyelembe kell venni azokat a mentális következményeket is, amik ezt a korosztályt is sújtják: például egy hétéves gyerek esetében nagyon sok idő az egyéves lezárás. Azokra a szülőkre is gondolni kell, akikre rendkívül nagy terhet rótt az oktatási intézmények bezárása, mert emiatt nem tudtak dolgozni vagy újra munkába állni, sőt a szabadságukat is el kellett használják ebben az időszakban. Ezért is javasoltuk, hogy szülőnként havi tíz nap pótszabadságot kapjanak a gyerekeikkel otthon maradt családok”.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2021. április 21. 14:22
Ennek az az undok baloldali vírus az oka !
geyza1947
2021. április 21. 09:20
Dórika, feltünően csenben vagytok a Fudán Magyarországra telepítésével kapcsolatban. Talán megbarátkoztatok a marxizmussal ? Vagy netán mégiscsak a fidesz egyik ága lehettek ? Válasszatok.
NotaBene
2021. április 20. 19:54
El kellene viselni, hogy van más vélemény is! A "covidtól rettegők" nem értik, hogy miért nem retteg velük együtt mindeni, a korlátozásokkal "megnyomorítottak" (munkalehetőségtől megfosztottak) nehezen fogadják el a kompenzáció nélküli terheket...
Korn
2021. április 20. 18:25
Mindenki foglalkozzon a saját dolgával, mindjárt jobb hely lenne a világ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!