Jakab második rekordja, hogy három év alatt eljutott oda: pártja legnagyobb ellenségéből annak leghűségesebb alattvalója lett. Valószínűleg egyetlen jobbikos sem hitte volna el 2018-ban, hogy pár év múlva a vezetőjük együtt pózol majd azzal, aki mellesleg őket is véresre verette 2006-ban.
Jakab ma már azzal a Gyurcsánnyal fröcsög együtt a parlamentben, akit anno börtönbe zárt volna. Együtt fenyegetnek mindenkit, aki nem ért velük egyet. Ahogy pedig Jakab a Jobbikban, Gyurcsány pedig anno az MSZP-ben leszámolt belső ellenségeivel, nem lehetnek kétségeink, hogy hatalomra jutásuk esetén mit tennének azokkal, akik nem állnak be mögéjük.
Gyurcsány és Jakab összeborulását a szélsőjobb és szélsőbal összefogását jelképező Molotov-Ribbentrop- paktumhoz is lehetne akár hasonlítani, bár ez esetben inkább arról van szó, hogy a szélsőjobb becsatlakozott a szélsőbalhoz. Ezzel pedig elérkeztünk a pártelnök harmadik egyedülálló rekordjához:
rövid idő eljutott az egyik szélsőséges pólusból a másikig, a gárdamellénytől a pufajkáig,
méghozzá úgy, hogy pártja teljesen elvesztette közben saját arculatát. Ez még senkinek nem sikerült rajta kívül. A Jobbik eredeti nemzeti radikalizmusából már csak az utóbbi jelző maradt meg, de az is bolsevik radikalizmussá változott. Jakab együtt énekel a kórusban a többiekkel, a Jobbik pedig egy súlytalanná váló baloldali párt lett. Ha pedig majd arra kerül a sor, Gyurcsány megteszi a szükséges lépéseket: Jakab és pártja pillanatok alatt eltűnik a süllyesztőben. Csak a parizeres zsemle marad ott árván a konyhapulton.