Hont Andrást leigazolta az Átlátszó

2021. április 01. 13:51

Az Átlátszó talán az egyetlen olyan magyarországi Soros-szervezet, aminek látom társadalmi hasznát.

2021. április 01. 13:51
Tibi atya
Tibi atya blogja

„Rendszeresen kritizálom a balliberális médiát a maga sajátságosan torz közéleti gyakorlataiért, de ez nem azt jelenti, hogy csak mert egy személy vagy médium ehhez az ideológiai konglomerátumhoz tartozik, ab ovo azt gondolom, hogy rossz. Korábban éppen azért savaztam annyit az Indexet (akik azóta telexesek), mert a folyamatos zajkeltés és jajveszékelés közben jó ideje nem látták már el azt az egy funkciójukat, amiért még lehetett őket újságíróknak nevezni: a szélesebb tömegeket elérő oknyomozást.

A magyar közbeszéd betokosodása többek közt annak köszönhető, hogy a folyamatos orbánozás végtelenül kiszámítható, és a rendszer eleinte intuitíve, ma pedig már precízen meg is tanulta kiszámítani (várom, hogy az asszonyság-közjószág-inas után mi lesz a következő pénteki trigger, nyilván minden héten meg kell mozgatni az állkapcsokat egy jó gumicsonton). Megtanulták továbbá megfelelően pozicionálni a hazugságaikat is: rájöttek, hogy nem is kell takargatni, elég ha érezhetően közelebb áll a valósághoz, mint a reakcióként kisülő ellenhazugságok (ez mondjuk nem annyira nehéz úgy, hogy a ballib média még mindig ott rögzül, hogy Orbán fasiszta diktátor, a szavazói krumpliért szavazó zsákfalusiak, és vidékre egyébként sem jut el az online tartalom).

Az Átlátszó talán az egyetlen olyan magyarországi Soros-szervezet, aminek látom társadalmi hasznát: fizetésben tart olyan újságírókat, akik képesek és hajlandók oknyomozást végezni akkor is, ha ezzel nem szólítanak meg szélesebb olvasóközönséget. Persze, ezért cserébe néha nyomni kell az identitáspropagandát is, de arányait tekintve messze elmaradnak az évek óta híguló HVG-től, és ellentétben a kétbites ballib mainstreammel, ők tényleg árnyalják a képet, nem pedig harsányabb alternatív univerzummal rukkolnak elő.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adonyi29
2021. április 02. 13:42
Szerintem ez tűpontos. Nem gondolom, hogy az átlátszó a világ legjobb online portálja, de azon tényleg érdemes elgondolkodni, hogy mennyire alacsony odaát a színvonal, hogy az átlátszó.hu csillog-villog....
Valodi
2021. április 02. 01:25
Megvan! Nem is tudom, miért jutott eszembe az ablak melletti helyért való tolakodás az Auschwitzba tartó marhavagonban...
Bell & Sebastian
2021. április 01. 23:11
Dikmán Victor von Veolia Birodalmi helytartóból is ki lehet húzni a bot mindkét végét. Azért érdektelen minden vita arról, hogy most éppen melyik végét fogjuk, mert a hangsúly a birodalmi helytartón van, akinek csak annyi a funkciója, hogy a szakadék felé száguldó vonaton megakadályozza a pánikot. Van sikoltozás? Nincs.
mustarharmas
2021. április 01. 20:42
Ez a Tibi atya egész értelmesnek tűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!