Miért e lom? Ferge Zsuzsa és az egyenlőség dicsérete

„G. A. Cohen esszéje az egyenlőségelvű szocializmusról egy baráti kirándulás felidézésével kezdődik.[1] A kiránduláshoz mindenki bead valamit a közösbe: sátrat, horgászbotot, labdát, kártyát az esti tábortűz mellé – ezeket az egyébiránt magántulajdonban lévő tárgyakat közösen használják, ahogy szükségük van rájuk. Közösen túráznak az erdőben, közösen horgásznak, főznek, mosogatnak – de van, aki inkább ebből, van, aki inkább abból a tevékenységből veszi ki a részét: van, aki jól bánik a térképpel és az iránytűvel, de ügyetlen a sátorállításban; van, aki nem szeret főzni, de nagyon szívesen gyűjt rőzsét az esti tűzrakáshoz. Mindenki hozzájárul valamivel, és közösen élvezik a kirándulás örömeit. Vacsorára annyit főznek, hogy mindenkinek jusson.

A kirándulás felidézése Cohen gondolatmenetében annak az illusztrálását szolgálja, hogy egyes helyzetekben a legtöbben – a társadalmi egyenlőség ügye iránt egyébiránt közönyös vagy ellenséges emberek is – magától értetődőnek tekintjük az egyenlőség és a kölcsönösség elveit. 

Ferge Zsuzsa munkái alapvetően nem a politikai filozófia, hanem a társadalom tényleges működése – tények, adatok, számok – alapján közelítenek az egyenlőtlenségek kérdéséhez. A társadalmi igazságosság által megkövetelt egyenlőség pontos mértéke – és pontos mibenléte, vagyis annak a kérdése, hogy a társadalmi igazságosság pontosan minek az egyenlőségét követeli meg, és ezzel szemben az egyenlőtlenségek miért és mennyiben igazolhatók – az egyenlőségről szóló kortárs politikai filozófia kulcskérdései – a munkáiban gyakran implicitek maradnak.

Ezt részben az magyarázza, hogy Ferge Zsuzsa munkásságának a középpontjában nem az eszmei egyenlőség vagy az egyenlőség eszméjének maradéktalanul megfelelő eszmei társadalom, hanem egyrészt (kezdetben) az egyenlőtlenségek és azok újratermelődésének a tényleges rendszere, másrészt (később) az a pragmatikus kérdés áll, hogy az egyenlőtlenségek miként csökkenthetők.”