Számán tér! – recsegte diadalmasan barátai ugratására a Mikszáth Kálmán térnél az a – tájszólása alapján szabolcsi – cigány férfi, aki úgy kettővel több esti sört ihatott társainál, s egyébként mellettem foglalt helyet.
Haverjai mögöttünk, ő külön – nyilvánvalóan nem a csoport véleményvezérei közé tartozott, idősebb is volt azoknál egy húszassal, vagy csak a malter mutatta ennyivel többnek, netán az időarányosan többet ropogtatott kétdekások. Ő már kásás hangon, összefüggéstelenül motyogott, társai még csak igen vidámak voltak.
Az öreget vizsgáztatták, hasonló tájszólásban – nyilván földikként, brigádban érkezhettek valamelyik építkezésre. Méghozzá a bácsi által konzekvensen „villamosnak” hívott busz megállóinak neveiből, közben hátulról a fejét pöckölték és ütögették, lecsúszott maszkja pántját cibálták a fülén, jól szórakozva rajta. Az meg vakon kapkodott a kezük után hátrafelé, közben derekasan próbált helytállni: feltartott ujjaival számolta a megállókat, ahogy egyre idegesebb lett, egyre hasztalanabbul próbálta elismételni a nevüket a bemondó automata hangja után.
Így lett a Csörötnek utcából „Röcső”, a Thökölyből „Tökő”, a Lőrinci Temetőből „Lőcimető” és így tovább,
kis ízelítőt adva arról, hogyan alakulhatott egy-egy település, folyó vagy hegység neve, amikor egy-egy új népcsoport megérkezett, és csak a hangzást vette át az őslakosoktól, az értelmét nem.
Közben szegény bácsi háromfrontos harcba is bonyolódott, cimborái mellett a bemondó automatahangjával is pörölni kezdett, mert személyeskedésnek vette annak felszólítását, hogy a járványhelyzetre való tekintettel száját és orrát szíveskedjék eltakarni – társai természetesen erre amúgy is kajla maszkját kezdték el lecibálni róla, közben remekül mulattak rajta.
A macska-egér játék mégsem csapott át nyílt konfliktusba. Az öreget az ugratással
a csoporton belül nyilvánvalóan legalább valamilyen státusszal felruházták, jelezték, hogy a közösséghez tartozik.
Egy olyan környezetből jöhettek, ahol a szoros egymásrautaltság nyomán kialakult törzsi összetartozás az elsődleges, az ennél tágabb meg absztraktabb fogalmak – társadalom, állam, effélék – sokadlagosak. Annyik, mint szélsőségesen liberális módon felnevelt, rossz társaságba keveredett tinédzsereknek a szülő: alkalmilag lehúzzák, ezentúl pedig jobb, ha nem pofázik bele a dolgaikba, nem akarja megváltoztatni őket, és hagyja őket úgy önpusztítani, ahogy az nekik jólesik.