Az európai jobboldal jövője

„1989/90-ben Közép-Európa népei megszabadultak a kommunizmustól és lehetőséget kaptak arra, hogy ismét Európa részévé váljanak. Nyugaton azonban a 20. század végére lezajlottak a szekularizációs modellnek megfelelő változások: az az Európa, amit a magyarok és a lengyelek a Vasfüggönyön keresztül néztek – nincs többé. A rendszerváltoztatási folyamat kezdete után mintegy két évtizedbe tellett, míg Közép-Európa népei rádöbbentek: ami Európa lényegéhez tartozik, annak őrzői ők maguk – a Nyugat pedig nem egyéb, mint a jólét ígérete.

A 21. század elejére azonban világossá vált, hogy a Nyugat nem érdekelt Közép-Európa életszínvonalának javításában.

A gyarmatosító logika változatlanul működik: a nagyhatalmak tagadják, hogy a régió önálló érdekekkel rendelkezhetne, az itteni országokat sugarasan kapcsolják magukhoz, a köztük lévő szolidaritást gyengíteni igyekeznek. Magyarország és Lengyelország azonban ragaszkodik Európa ősi hagyományaihoz: a posztmodernitással és a transzhumanizmussal szemben kitart az antikvitás és a kereszténység emberképe mellett.  Mindezek eredőjeképpen az elmúlt évtizedben egy önálló, közép-európai konzervativizmus jelent meg, mely még mindig abban hisz, mit a Nyugat már nem is hirdetett. Ez az új konzervativizmus jelenleg intézményesül, most építi ki fórumait.

Egy politikai szövetség akkor tartós, ha közös érdekeken alapul, de képvisel bizonyos közös értékeket is. Az olaszokkal bővülő lengyel–magyar szövetség a stratégiai tervezés időszakában van. Az elsőszámú cél egy minimum megfogalmazása, amelyhez a későbbiekben további jobboldali erők is csatlakozhatnak. Az európai jobboldal szuverenista: meg akarja szüntetni az Európai Unióban növekvő demokrácia-deficitet. Vélhetően ragaszkodni fog a bürokrácia csökkentéséhez és a szubszidiaritáshoz fenntartásához. Az őslakos nemzetek érdekeinek védelme érdekében várhatóan minden eddiginél radikálisabban fog fellépni az illegális bevándorlással szemben.

A lehetséges értékalapú kapcsolódási pontok az alábbiak: Nyugat-Európában a hagyományos vallásosság lényegében megszűnt létezni, a társadalom kulturális alapjaihoz azonban a kereszténység még mindig hozzátartozik. Az új európai jobboldal tehát spirituális értelemben valószínűleg nem lesz deklaráltan vallásos, de a kereszténység természetjogi tanítását ellentmondásmentesen magáévá teheti. Ezen alapulhat a hagyományelvűség, a kulturális önvédelem és az életpártiság. Az őshonos nemzetek önvédelme érdekében komoly gazdasági erőt fog lekötni a természetes, belső szaporulat ösztönzése. Ez együtt kell járjon egy konzervatív karakterű feminizmus térnyerésével is: az oktatási rendszert radikálisan át kell alakítani, hogy az európai nők az anyaságot össze tudják hangolni nem csak a karrierépítéssel, de már az első diploma megszerzésével is. Mindezekhez valószínűsíthetően kapcsolódik az adórendszer egyszerűsítésének kívánalma, a családi adózás támogatása és a pénztőke megadóztatása.”