A szlovák helyzet ugyanakkor ezen túlmenően is tűpontos képet ad arról, hogy mi történik egy eszmeileg széttartó, viszont egyéni ambíciók tömkelegével rendelkező koalícióval akkor, amikor elmúlik az a piciny kis összetartó erő.
Jó esély van rá, hogy egy éven belül már nem az lenne a miniszterelnök, aki odakerült a választások után, és az is borítékolható, hogy alig lenne olyan ügy, amelyben egyetértenének és amelyet gyorsan, hatékonyan és megfelelő formában keresztül tudnának vinni a parlamenten. Tegyük hozzá azt is, hogy idehaza a történelmi tapasztalat is ezt mutatja: 2002 és 2010 között az akkor MSZP-nek nevezett egységes baloldal nemcsak a koalíciós partnerével, hanem párton belül, saját magával is időről időre képes volt összeveszni. Mindent összevetve: emlékezzünk kicsit többet, és figyeljünk északi szomszédunkra, hiszen ezek alapján rémisztően pontos képet kaphatunk arról, hogy mi lenne ha…”