A Fidesz február 18-án felszólította Hódmezővásárhely polgármesterét, hogy az általa eltörölt ingatlanadóból származó megtakarítását fizesse be a városnak, személyes példájával járjon előttük. Ő ezt már másnap megtette, 300 ezer forintot befizetett a város kasszájába – a Fideszes képviselők közül azonban egyetlen egy sem követte őt azóta sem…
Márki-Zay Péter ingyen wifi internetet ajánlott fel saját adományából a kórháznak – ám ezt a kórház nem engedélyezte. Felesége, Felícia, egészségügyi végzettséggel és tapasztalattal a járvány alatt többedmagával önkéntesnek jelentkezett a kórházba, ám a kórház igazgatója ezt is elutasította. A polgármester felhívásban kérte a kórházat, hogy a COVID-ban haldoklók számára találjanak technikai megoldást a szeretteiktől való méltóságteljes elbúcsúzásra – ám a betegek azóta is magányosan halnak meg.
A kormány idén 700 milliót vett el Vásárhelytől – kizárólag a fideszes megyei jogú városoknak viszont már decemberben adott 1,38 milliárdos kompenzációt. Lázár János tíz éve 300 milliót vett el a kórháztól, amit az utolsó fillérig mi kifizettünk ki nekik 2018 után. A Fidesz tehát csak elvett a kórháztól, mi viszont azóta további 75 millióval hitelezzük és támogatjuk őket.