A bolsi mindig bolsi marad

„Néha úgy érzem magam, mint Cato a szenátusban, mikor beszélhetett a mezőgazdaságtól kezdve az oktatáson át bármilyen katonai kérdésről, mondatait mindig a következőképpen zárta le: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam, azaz továbbá úgy gondolom, Karthágónak vesznie kell. (...)

No, de beszéljünk inkább Gyurcsány Ferencről. Gyurcsányról, aki az elmúlt hónapokban, sokak meglepetésére magára erőltetett egyfajta atyai szerepet. Igyekezett úgy feltüntetni magát, mint a baloldal eszmei összefogóját – ami persze igaz is, csak nem pont ebből a szempontból -, aki nem nyilvánul meg igazán szélsőségesen, legalábbis a közelmúltban nem. Ide is, meg oda is tekint, kioszt egy-egy gyengéd, szülői sallert, csak hogy irányba kerüljön az elkanászodó, mosolyt villant másfelé.

És bár nyilvánvalóan erős, komolyan finanszírozott kommunikációs csapat áll Ferenc mögött, én nemigen értem, hogy szerda délután mi történt a Parlamentben. Direkt pozicionálták így, sutba dobva az eddigi szerepet, hogy aztán megint felvegye? Avagy Ferencből előtört a ’80-as években szocializálódott, ha nem is meggyőződéses, de a rendszerben magát remekül kiismerő marxista?

Ugye mindenkinek megvan, hogy Gyurcsány egészen konkréttal börtönnel fenyegette meg a kormányt – sőt, tán a kormányoldali képviselőket is -, többször is emlékeztetve a Fidesz-KDNP-t arra, hogy el fogják vinni őket. Nem is sokára. (...)

Nyomatni kell, fetrengeni benne, mint egy kanlott. Ki prolibb, ki mesterkéltebb, fiatalosabb, ki ősbolsi módon? Végül nincs ebben semmi meglepő. Csupán ma is szembesültünk vele, hogy milyen erőkkel állunk szemben, milyen emberi mélységekkel és azzal is, milyen sorsot szánnak nekünk. Ezzel a szemlélettel szükséges élni és cselekedni 2022-ig. És a többi? A tanulság egyszerű: a bolsi mindig bolsi marad.”

(Nyitókép: MTI)