Továbbra is szinte használhatatlan a Kréta online iskolai felület

2021. március 09. 18:15

Mit kell még eltűrnie az érintetteknek a túlzott lezárások miatt?

2021. március 09. 18:15
Dúró Dóra
MTI-OS

„Továbbra is szinte használhatatlan a 8 milliárd forint közpénzből fejlesztett és bevezetett Kréta online iskolai felület a digitális oktatás első hetében, bosszúságot okozva ezzel tanároknak, diákoknak, szülőknek egyaránt. Elképesztő, hogy erre sem képes normálisan felkészülni a kormány, pedig tudni lehetett, hogy bekövetkezik ez a kényszerű átállás.

Mit kell még eltűrnie az érintetteknek a túlzott lezárások miatt? Ráadásul ha az egész EU-ban nálunk a legnagyobb az átoltottság, akkor miért most kell a legszigorúbb korlátozás?

Korábban azzal érvelt a kormány, hogy az óvodák-iskolák működésével a szülők munkahelyeit védik, de erre most is szükség lenne. Az egész társadalom egészségi állapota romlik, gazdasági csődbe jutnak sokan, és mentálisan is megterhelő ez az időszak mindenki számára, ami pl. a válások magasabb számában is megmutatkozik. A sportolási lehetőségek korlátozása szintén észszerűtlen, a megbetegedést épphogy elősegíti az immunrendszer gyengesége.A Mi Hazánk szerint a nem veszélyeztetettek élete is számít: azt képviseljük tehát, hogy azokat védjük, akiknek erre tényleg szüksége van, de az ország működését a lehető legszélesebb körben biztosítsuk!”

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dyn gwyn
2021. március 10. 11:14
minden gyerek szereti a lyukasórát
kunfia
2021. március 10. 08:44
Ebben igaza van,de ez Orbán kézből etetett ellenzéke,csak azért beszél ő,mert rá kevesen figyelnek. Ők mondják ki,amit a vezér nem mer elmondani a híveinek,azoknak a nyuggereknek,akik azt sem tudják,mi az a Kréta,leginkább táblakrétára asszociálnak.
Esvány
2021. március 10. 06:57
"ha az egész EU-ban nálunk a legnagyobb az átoltottság, akkor miért most kell a legszigorúbb korlátozás?" Azért, te felelőtlenül picsogó, mert felfutóban van a járvány és megteltek a kórházak. Utána meg te sírnál, hogy miért nem jut lélegeztető gép, meg orvos a betegeknek... Az oltás - bármilyen jól halad, hála a kormánynak, amely gondoskodott oltóanyagról - csak hetek múlva ad védettséget. A betegség meg most terjed. Ennyi.
balbako_
2021. március 10. 06:07
Tipikus balos reakció mert az akciózási hajlam utcahosszal leelőzte az észt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!