Szabolcsban a legalacsonyabb az átlagkereset

2021. március 02. 09:56

Hiába a busás, uniós pénzeső: nem sikerült meghaladni a korábbi évszázadok viszonyait.

2021. március 02. 09:56
Tompos Ádám
Magyar Hang

„Na, most az a helyzet, hogy vagy a Fidesz (és a KDNP) képviselői nem voltak jók, vagy nem dolgoztak. Ugyanis már 2021-et írunk, de még mindig ott tartunk, hogy Szabolcsban a legalacsonyabb az átlagkereset (184 ezer forint), 150 ezer forinttal kevesebb, mint Budapesten, ahol 334 ezer. Beszédes az is, hogy a mindig is szegénynek számító keleti végeken most annyi az átlagbér, mint amennyi tíz éve a fővárosban volt. Hiába hát az egyértelmű felhatalmazás, a busás, uniós pénzeső: nem sikerült meghaladni a korábbi évszázadok viszonyait.  

Apropó pénzeső: az elmúlt időszakban errefelé amúgy tényleg úgy hullottak különböző felzárkóztatási források formájában a százmilliók, mintha helikopterről szórták volna. Csak hát pont olyan szelektíven csepegett a pénz erre a megyére, ahogyan a vendéglátóipart működtetők fél százalékára a minap. Egyébként öt évvel ezelőtt éppen ebbe a megyébe érkezett lagzizni Rogán Antal propaganda-miniszter, tudtán kívül is demonstrálva azt, hogy mit is gondol valójában az itteni emberekről a döntéshozó elit. Valahogy úgy jártak el, mint azok az amerikaiak, akiknek köszönhetően az Egyesült Államok magára hagyott, középső vidéke, a Midwest megkapta a Flyover Country gúnynevet. Ez az a régió, amivel a nagykutyák nem törődnek, csak átrepülnek felette.

A Kelet-Magyarországon élők is megérdemelnék, hogy dolgozzanak értük, és ne kezeljék a lakóhelyüket afféle Szabolcs-Szatmár-Helikopter megyének. Már csak azért is, mert akiknek ez lenne a feladatuk, azok jóval többet keresnek, mint 184 ezer forint. Őket ezért nem az foglalkoztatja, hogy idén nem jutnak el a Tiszára, hanem az, hogy akad-e még valahol olyan holtága a folyónak, ami még nincs valamelyik plakátragasztójuk nevére írva.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2021. március 03. 07:35
Eddig minden vörös kormány a lezüllést eladósodást és a szegénységet növelte. A Fidesz kormányok idején látható a fejlődés, gyarapodás.
zakar zoltán béla
2021. március 02. 22:05
Nem mondtál semmit! Inkább azon gondolkodj, hogy jó ízű-e Simicska mignonja, Szerető-Lukács-Pörzse ...hősies férfiassága!
sztahanovista
2021. március 02. 21:30
Hát, Ádám, a cikkhez használt fotó épp agyoncsapja írásodat. Vagy talán egy nagy zápor után maradt ott a közkútnál a víz és a szemét? (Nem ivókút, te is tudod, közkút, aminek törvényileg lennie kell, és a vizet pedig az adófizetők fizetik, nem azok, akik általában használják.) Te, aki járod, mutatod a nyomort, kár, hogy eljutottál odáig, hogy ennek is azorbán, a lopósfidesz az oka. Mikor tudod, hogy ez egy ennél jóval bonyolultabb, évszázados probléma. Kár ezért az írásért..
Ninini
2021. március 02. 18:33
Az ezzel a baj, hogy igaza van. Szabolcs és Békés simán figyelmen kívül van hagyva. Mintha nem is létezne. Ez nem csak a Fidesz sara, konkrétan rendszerváltás óta ez megy, súlyosbítva azzal, hogy a mezőgazdaság lemészárlása azokat a régiókat tette taccsra teljesen. És valóban, az értelmesebbek, akik könnyebben mozdulnak, azok elmennek. Dunántúlra, Szeged-Debrecen környékére, tehát ha IQ-ról beszélünk, akkor az ország többi része pontosan azt csinálja ezzel a két megyével, mint a nyugat Magyarországgal. Elszívja a képzett munkaerőt. Lehetne ez akár jó kampányanyag is, csak ott a bibi, hogy akik most próbálják megnyerni őket azzal, hogy rámutatnak a szegénységre, pont azok, akik miatt lehetetlen helyzetbe kerültek ezek a megyék. Szóval még mindig tartanak inkább a Fidesszel, ahol ha kicsit is, de mindig emelkedik ha más nem, a minimálbér, minthogy megint egy idióta bagázs mellett tegyék le a voksot, akik egyszer már kihúztak alóluk mindent, vagy ha nem, akkor meg semmibe sem nézik őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!