„Ferenc pápa meghirdette a családok évét, ezt nálunk Szent József napján nyitotta meg Erdő Péter ünnepi szentmisével. Itt olvasták fel a családügyi miniszter asszony üzenetét. Ebből tudtam meg, hogy a család most aztán végveszélyben van, az ég tudja, miféle ördögi hatalmak esküdtek ellene. Halálra rémített: »romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól«. Fogalmam sincs, kik ezek, és miért teszik, de azonnal hagyják abba!
Bár az is lehet, hogy a miniszter asszony félreért valamit. Valaki abba a tévedésbe ejthette, hogy a világban csak előre meghatározott számú szeretetkapcsolat létezhet. Ezért, ha vannak, akik például élettársi kapcsolatban élnek (akár a több százezernyi különnemű élettárs, akár az azonos neműek), vagy egyedül nevelnek gyereket, akkor kevesebben köthetnek hagyományos házasságot, mert ezek a nem hagyományosak elfoglalják a helyeket.